Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1934 / 2. szám - Fegyelmi judikatura
111 Hiszen az ügyvédség képviselői aligha tudtak új érveket, új eszméket felvetni, olyat, amelyet az ügyvédség évtizedek óta ne hangoztatott volna. Egy eredménye mégis volt ennek az ankétnek, ezt már ma is megállapíthatjuk: újra szót emelt a mi érdekünkben a Kúria nagynevű elnöke, amidőn a köztisztviselő ügyvédek nehéz kérdéséhez oly sok megértéssel s a legmagasabb bíróhoz méltó pártatlansággal szólt. Örömmel üdvözöljük tehát az ankétot, ha semmi másért, azért, mert módot és lehetőséget nyújtott Juhász Andor őnagyméltóságának ahhoz, hogy miként egy élet pályáján mindenkoron, ez alkalommal is az ügyvédség védelmére siethetett. Vajha az igazságügyminiszter úr az ügyvédség érdekében mindazt megvalósítaná, amit a legnagyobb magyar bíró az ügyvédség ügyében ebben a nagy életperben méltányosnak tart. IRODALOM. Fegyelmi judikatura. (A magyar kir. Kúria ügyvédi tanácsának gyakorlata 1930.—1933. VI. 30. Közlik: dr. Biró László, dr. Grünhut Jenő, dr. Wolf Ernő budapesti ügyvédek. Előszót irta dr. Pap József, a budapesti ügyvédi kamara elnöke. Budapest, 1933. — 228 lap.) Az ügyvédi fegyelmi bíráskodás nemcsak azért állítja a bírót rendkívül nehéz feladat elé, mert — miként arra Pap József a könyvhöz írott előszavában reámutat — a fegyelmi vétségek kimerítő, taxatív felsorolása fogalmilag sem képzelhető s így kodifikációjuk egyenesen lehetetlen, hanem mert a fegyelmi bírónak az elébe kerülő esetet a büntető bíró szempontjain túlmenően egy speciális szemüvegen, az ügyvédi etika szemüvegén kell vizsgálat tárgyává tennie. S mindjárt elüljáróban le kell szegeznünk: ha végigtekintünk a magyar ügyvédi fegyelmi ítélkezésnek előttünk fekvő legújabb termésén, jóleső megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy legfőbb fegyelmi bíróságunk bölcs megértéssel mérlegeli ugyan a megváltozott anyagi és ezzel szoros kapcsolatban szükségszerűen in peius ható erkölcsi tényezőknek az egyén magatartására való hatását, de az „Umwertung aller Werte" mai korszakában sem téveszti szem elől legfőbb feladatát, az ügyvédi kar tekintélyének és az iránta megnyilvánuló bizalomnak erős kézzel való megvédelmezését. A fegyelmi bíráskodás szemüvegén át nézve, a rosszaló értékítéletet kiváltó egyéni magatartások három kategóriája külömböztethető meg: az elsőbe tartoznak azon magatartások, amelyek úgy az egyéb büntető jogszabályokban körülírt valamely bűncselekmény, mint valamely fegyelmi vétség tényálladéki elemeit magukban foglalják; a második kategória a büntetőjogilag irreleváns, fegyelmileg azonban büntetendő s végül a harmadik a büntetőjogilag releváns, fegyelmileg azonban nem