Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 10. szám - Adós eltartása a hitelezők terhére

503 amennyiben ugyanis a Csődtörvény 5. §. 1. bek.-e szerint csakis abból, amit a közadós a csőd tartama alatt saját tevékenysége által szerez, nem vonható be a csődtömegbe azon összeg, amely a közadós, vagy azon személyek tartására szükséges, akik irá­nyában a közadós a törvénynél, vagy törvényes gyakorlatnál fogva tartásra köteles. Sőt ha keresménye több, mint amennyi a fent körülirtak eltartására szükséges, a többlet a tömegbe vonatik be. Ezzel egybehangzóan ugyanezen §. 2. bek.-e ki­mondja, hogy a közadós a csődvagyonból tartást nem követel­het, és ilyenben csak a csődhitelezők beleegyezésével — és pedig a debreceni ítélőtábla 643/1930. sz. határozata (Jh. 1930: 1126. szerint) — csak valamennyi hitelező beleegyezése esetén részesíthető,. Ha a kényszeregyesség intézményét nézzük a felvetett kér­dés szempontjából, azt látjuk, hogy az első kényszeregyességi rendelet (4070/1915, M. E. sz. r.) 17. §. 6. bek.-e kimondotta, hogy ,,Az adósnak szabad rendelkezésére igénye van oly ösz­szegre, amely a saját és ama személyeknek eltartására szüksé­ges, akiket jogszabálynál fogva eltartani köteles". Egybehang­zóan rendelkezik a ma hatályos 1410/1926. M. E. sz. r. 20. §. utolsó bekezdése, hozzátévén még, hogy ,,A valóságban befolyó tiszta jövedelemnek ^4 részénél többet azonban e célra nem lehet igénybe venni'. Miután a kényszeregyességben az adós maga vezeti tovább üzletét, ennélfogva ott is a saját keresmény az, amelyből a megélhetéshez szükséges összeg mentes, míg az itt tárgyalt döntések nem a munkából, illetve keresményből, hanem a vagyon jövedelméből biztosítanak ellátást az adósnak. Hivatkozik a bevezetőleg ismertetett döntés álláspontja alátámasztása céljából arra is, hogy az ingatlan haszonélveze­tére vezetett végrehajtási zárlat nem terjed ki a végrehajtást szenvedett és családja által bírt lakásra sem (Bpesti Tábla 7. sz. döntvény, 1. Vincenty: Végrehajtási Jog, 638. lap) —, ámde ez a gyakorlat egyrészt csakis a Vh. Novella eszmekörében mo­zog (1. annak 2. §. 16. pontját, amely t. i. a negyedévi lakbérnek megfelelő összeget mentesíti a foglalás alól), másfelől pedig abból, hogy a gyakorlat a végrehajtási mentesség kereteit idáig tágította, éppenséggel nem következik, hogy a mentességnek további és más térre való kiterjesztése is indokolt. Végrehajtási jogunk és a vonatkozóan felhívott többi jogszabályok is, csakis a munkáról, illetve a keresményről ismerik el azt, hogy annak az adós megélhetéséhez szükséges része végrehajtás alól mentes, annál feltűnőbb tehát, ha egy kategóriával, nevezetesen az ingat­lan jövedelemmel, tehát egy egészen más természetű járandó­sággal kivételt teszünk. Azt, hogy jogszabályaink csakis a keresményből eredően mentesítik a megélhetésre szükséges összeget, erősítik újabb

Next

/
Thumbnails
Contents