Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 10. szám - Magánjogi Törvénykönyvünk Javaslatának 990. §-ához

496 interest, conditionem non impleri, fit, quominus impleatur, perinde haberi, ac si conditio impleta fuisset" (1. 161 D. de regulis juris 50, 17). De hát honnan került a „csalárdul" szó az idézett §-ok szövegébe? A kodifikátorok pur et simple lemásolták a német polgári törvénykönyv 162. §-ának első bekezdését: „Wird der Eintritt der Bedingung von der Partei, zu derén Nachteil er gereichen würde, wider Treu und Glauben verhindert, so gilt die Bedingung als eingetreten." És így másolták le a svájci kodifikátorok is a kötelmi jognak 156. szakaszában: ,,Eine Bedingung gilt als erfüllt, wenn ihr Eintritt von dem einen Teile wider Treu und Glauben verhindert worden ist." „Wider Treu und Glauben" volna, hogy a feltétel nemteljesülése annak váljon előnyére, kinek a nemteljesülés érdeke, ki a nemteljesülésének habár vétlen okozója is. A „csalárdul" szót tehát a 990. §. szövegéből törölni kell, mert ez összhangban van az 1928. évi javaslat 1737. §-nak azon általános szabályozásával, hogy aki másnak jogvédte érdekét jogellenesen, de vétlenül sérti meg, a sértettnek ebből eredő vagyoni kárát annyiban köteles megtéríteni, amennyiben ezt tekintettel a körülményekre, a méltányosság megkívánja." Már pedig minden méltányossággal ellenkezne, ha azt a felet, aki a feltétel teljesülését meghiúsította, a törvény még jutalmazni is akarná. A törlés mellett szól még az is, hogy a 990. §-nak jelenlegi szövege szerint a sértett félnek kellene bizonyítania, vájjon a konkrét esetben a másik fél csalárdul okozta a feltétel teljesítésének meghiúsítását. Ez a bizonyítás pedig diabolíca probatío, mert még nem állanak oly röntgensugarak rendelkezésre, melyeknek segítségével a csalárdság fennforgását megállapítani lehetne, az írás szavai szerint pedig csak Isten lát a szívekbe és vesékbe. Már most felmerül a kérdés, hogyan került a „wider Treu und Glauben" a német polgári törvénykönyv 162, §-ába? Hogy ezen kérdésre megfelelhessünk, tudnunk kell azt, hogy a német polgári törvénykönyv kodifikácíója idejében uralkodott „gemeinrechtliche Doktrin" a római jog dogmájának nyilvánította, hogy vétkesség nélkül nincs kártérítés (így még Ihering, Das Schuldmoment im römischen Privatrecht, p. 40.: „Nicht der Schaden verpflichtet zum Schadenersatz, sondern die Schuld" és Brinz, Pandekten, 2. kiadás, 2. k. p. 157. jegyzet 35.: „ein nichtschuldbares Zivilunrecht gibt es nicht"). Ha van, az csak kivétel publicae utilitatis causa. Az idézett 1. 161 D. de regulis juris 50, 17 azonban általánosan szól, nem tesz különbséget, vájjon az, cuius interest conditionem non impleri, szándékosan hiúsította meg a feltétel teljesülését vagy sem. És noha lege distinguente non est nostrum distinguere, mégis belemagyarázták az idézett lex 161-be a dolust, a csalárdságot. Ezen téves magyarázat át-