Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 10. szám - A gazdatartozások fizetésének ujabb szabályozásáról
4S2 zatában, hanem csak a rangsor szerint a jelzálogot terhelő összes követelések kiegyenlítése után a maradványból kerülhet kifizetésre. Viszont a jelzálogjog rangsorában bejegyzett biztosítéki jelzálogjog az 1933. évi október hó 24. napja után lejáró kamatok biztosítására továbbra is érintetlenül marad. Látni való a fentiekből, hogy a telekkönyvi rangsorozat elvén két vonatkozásban is lényeges változás tétetett. Egyrészt azzal, hogy azok a kamatok, amelyek a jelzálogjogi bejegyzés rangsorozatában érvényesíthetők nem lettek volna, most a tőke eddigi rangsorozatában a rangsorban utána következő hitelezők sérelmére érvényesíthetőkké válnak és tőkésítésük következtében a régi jelzálogjogot duzzasztják. Másrészről pedig azon kamatoknak érvényesíthetése, amelyek esetleg 8%-ot meghaladóan a kamat biztosítására szolgáló külön jelzálogjogi keretben, egyébként az eddigi jogszabályok szerint érvényesíthetők lettek volna, a részükre biztosított rangsorban a 8%-ot meghaladó mértékben megszűnt. A fentemlített rendelkezés tulaj donképen ex lege hat ki, tehát annak nem érvényességi előfeltétele, hogy a kamatoknak tőkésítése külön bejegyzendő jelzálogjoggal biztosíttassék. Ez a rendelkezés azonban a telekkönyvbe vetett bizalom és a telekkönyvi közhitelesség elvének lényeges sérelmére szolgál, mert a telekkönyvből végrehajtási jog feljegyzésének esetén kívül soha sem állapítható meg az, hogy van-e hátralékos kamat, amelynek tőkésítése a jelzálogjogot az eredeti bejegyzés mérvével szemben felduzzasztja. Indokoltnak mutatkoznék ennélfogva olyan jogszabály létesítése, amely határidőhöz köti ezen tőkésített kamatoknak külön bejegyzését. A külön bejegyzésről a rendelet határidő kitűzése nélkül tartalmaz ugyan rendelkezést, de mindössze annyit, hogy a gazdaadós a hitelező kívánságára köteles a tőkeösszeg változásának telekkönyvi bejegyzéséhez szükséges engedélyt kiadni, és váltótartozás esetén a tőketartozássá vált hátralékról is váltót adni. Ügy a bekebelezési engedély, mint a tkvi bejegyzés és a tkvi beadvány részére a 37. §. 2. bekezdése illetékmentességet biztosít. Hiánya azonban a rendelkezésnek az, hogy a gazdaadósnak előbb említett kötelezettsége szankcióval felruházva nincs. Okvetlenül szükségesnek mutatkoznék, hogy a hitelezőnek joga legyen ahhoz, hogy amennyiben a gazdaadós itt említett kötelezettségének eleget nem tesz, a hitelező a védett birtokká nyilvánítás hatályának megszűnését kérhesse, tehát a 15. §. megfelelően kiegészíttessék.