Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 10. szám - A gazdatartozások fizetésének ujabb szabályozásáról

483 Az ingatlan jelzálogi megterhelésének mértéke szem­pontjából a tőkének a kamathátralékkal ílyként megnövelt összegét kell számításba venni, de csak az esetben, ha a kamathátraléknak a tőkéhez való csatolását a telekkönyv­ben feljegyezték. Ezen utóbbi rendelkezés azonban termé­szetesen nem vehető a megterhelés mértékének elbírálásá­nál figyelembe akkor, amidőn a megterhelés mértéke abból a célból nyer megállapítást, hogy a védett birtokká nyilvá­nítás előfeltételei megvannak-e, mert hiszen a kamathátra­léknak tőkésített telekkönyvi bejegyzése már csak védett birtokká nyilvánított ingatlannál eszközölhető. Véleményünk szerint a tőkésített kamatok biztosítására szolgáló újabb jelzálogjognak bejegyzését nem akadá­lyozza meg az sem, ha az eredeti tőkére és annak járulé­kaira a végrehajtási jog már feljegyeztetett. Nem lehet ugyanis annak a hitelezőnek kevesebb joga, akinek jelzá­logjogára a végrehajtási jog feljegyzése megtörtént, mint annak, aki végrehajtási kérelmet még elő nem terjesztett. A végrehajtási jognak a kamatokra vonatkozó része azon ban a tőkésített kamatok telekkönyvi bejegyzésével meg­szűnik, illetőleg a végrehajtási jog e tekintetben korlátozta­tik, míg a tőkekövetelés tekintetében feljegyzett végrehaj­tási jogra általában azok a végrehajtási korlátozások (9. §.) nyernek alkalmazást, amelyeket a rendelet a védett birtok tekintetében előír. Már pedig a végrehajtási jognak az in­gatlan állagára való feljegyzését védett birtoknál sem kor­látozza a rendelet, miután a korlátozás csakis a haszonvé­telre elrendelni kért végrehajtásra vonatkozik (9. §. 1. bek.). A védett birtok tulajdonosának fizetési kötelezettségei a nem védett gazdaadóssal szemben redukáltak, és ezen redukciókat az 5., 6. és 7. §§-ok tartalmazzák. Az első csoportba (5. §.) az a gazdaadós tartozik, aki­nek ingatlana a kat. tiszta jövedelem negyvenszeresét meg nem haladó mértékben van terhelve, avagy ezt meghaladó mértékben ugyan, azonban hitelezői felügyelet alá kerülni nem kíván. Nevezetesen az érdekelt hitelezők kérelmére a gazdaadós a védett birtoka tekintetében hitelezői felügyelet alá kerül, ha a 6. vagy 7. §§-oknak kedvezményeit (alacso­nyabb fizetéseket) kívánja igénybe venni. Az első kategó riába tartozó adós a záloglevél vagy kötvénykibocsájtás alapjául szolgáló kölcsönkövetelések után a transzfer ren­deletek rendelkezéseinek megfelelő összegeket köteles min­denekelőtt letenni; egyéb követelésekre, akár jelzálogilag biztosítottak azok, akár nem, évi 4%-os kamatot köteles fizetni, a jelzálogjoggal biztosított követelésekre pedig,

Next

/
Thumbnails
Contents