Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 9. szám - Jogéleti munkaterv

471 Mint látjuk: megoldásra váró feladat van bőven a civiljog minden ágában. Kíváncsian várjuk, mi kerül azokból megvalósításra. Dr. Hoff György. A Magyar Jogászegylet magánjogi szakosztálya ezévi működését folyó évi október hó 14-én kezdette meg Szladits Károly elnöklésével tartott ülésében, amelynek tárgya Bálás P. Elemér igazságügyminiszteri tanácsos előadása volt a Magánjogi Törvénykönyv javaslatának kártérítési jogáról. Előadó helyeselte a javaslatnak azt az újítását, hogy elvi szabállyal foglal állást a vétlen kártérítési felelősség mellett, azonban kifogásolta, hogy a javaslat egyébként lényegileg mégis megmarad a vétkességre alapított felelősség római jogi eredetű rendszerében. Pedig az antik kultúra plaszticitása (Spenglér!), mely az egyént a maga egyedi különvalóságában tekinti, szorosan összefügg az antik világ nagy áttekinthetőségével, míg a modern világ a dologi elem túlsúlyra jutása következtében annyira bonyolult és oly nehezen áttekinthető, hogy csak a perspektivikus szemléletet teszi lehetővé, amelyben az egyén sokszor csak függvényévé válik a dolognak és egyébként is a maga egészében jelentős. Az egyén egyes megnyilatkozásai csak utalnak a személyiség egészére, és ez a fontos az összesség szempontjából. A modern élet bonyolultsága közepette nem tartható fenn tehát az egyes egyén izoláltságának, önmagában lezártságának elve, amelynek szemszögéből az egyén csak annyiban tárgya az öszszesség intézkedésének, amennyiben saját akaratával — vétkes jogsértésével — kiszolgáltatja magát az összességnek. Az öszszesség, melynek jelentősége a modern világban épen a dologi elem előretörése folytán mérhetetlenül megnövekedett, nem indulhat ki többé a — büntetőjogi szempontból továbbra is túlnyomó jelentőségű — vétkességi elvből a kártérítési jogban. A kár kiegyenlítését elsősorban épen ott kell függetleníteni a vétkességtől, ahol a dologi elem jelentősége túlnyomó, s a modern viszonyoknak megfelelően ezzel kell kezdeni a kártérítési szabályokat. Másik fő elv a személyiségi elv, mely a személyiség kettősarcúságának megfelelően, már önmagában is utal az összesség jelentőségére, és megköveteli, hogy amint egyfelől a személyiség — joghatásra irányuló akaratnyilvánítás nélkül is — alapjává lehessen jogok gyakorlásának, azonképen megköveteli azt is, hogy viselje is a terhét annak, ha érvényesülése következtében belenyúl másnak jogvédte érdekkörébe. A vétkességnek csak a kártérítés előfeltételei és mértéke tekintetében lehet — másodrendű — jelentősége. Előadó részletes javaslatokat is tett a szövegezés tekintetében, hangsúlyozva egyúttal, hogy a kártérítési jog súlypontja a jogellenességben van, amelynek azonban nincs jelentősége a dologias alapú kártérítési ese-