Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 9. szám - A HT. 80. §. utolsó bekezdésének helyes értelme

455 ki hogy érti, illetve Isten művének ki hajlandó látni a rossz házasságot, ki pedig nem. Azonban a sorsszerűség fatalisztikus álláspontját, veszedelmes volna, tisztán jogi szempontból, a jurisprudencia területére vinni át. Nem jelentene ez egyebet, mint annak a megkívánását minden féltől, hogy ami jogtalanság, igazságtalanság vagy méltánytalanság érte, azt viselje el, mint sorsszerűséget (mert hisz ezt elvállalta azzal, hogy módot nyújtott ellenfelének vele oly helyzetbe kerülni, melyben az azt vele elkövethette), s ne kérjen se jogorvoslatot, se kártérítést, se rehabilitációt. Jogállam ilyen elvek mellett jogrendszert fenn nem tarthatna, — arra se szükség, se alkalmazás többé nem volna. De nemcsak jogrendszer nem épülhet ezen az elven, nem épülhet ezen a jogrendszer legkisebb kiszakított csoportja sem. A jog klasszikus megfogalmazásának, amely nemcsak a „honeste vivere"-t írja elő, nem volna célja és értelme, ha ezt a fatalisztikus álláspontot, mint tőle merőben idegen testet, megpróbálná magába beolvasztani. Minden jogrendszer annál tökéletesebb, minél egységesebb alapelveiben is, — egy törvénynek részben a sorsszerűséget tenni alapjává, részben a méltányosságot, — mindig ott, ahol éppen jogpolitikai elvből megtetszett — a legkevésbbé járulna hozzá, bármely jogrendszernek is értékben és súlyban való növekvéséhez. Ami ezen felül a ,,feldultság" kérdését illeti, mint azt a sikeresen f ellelt pontot, ahol bele lehetne csempészni egy a magyar (római) jogrendszernek idegen, fatalista gondolatot a törvény értelmezésébe — itt csak két eset lehetséges. Vagy a törvény szerint értelmezzük, s akkor a H. T. 81. §. II. bek. értelmében, mely szerint a vétkes fél is lehet sértett, „feldúlt" az a házastársi viszony, amely bebizonyított bontóokok fennforgása esetén, a fél által is (épp a perben kifejezésre jutó akarata révén) elismertetik annak.1) Vagy szubjektíve értelmezzük, s abban az esetben a bíró erkölcsi kötelessége a valóban szubjektív, a pszichikai belemélyedés a felek helyzetébe és lelkiállapotába, amely eset nem engedi meg (természetesen csak erkölcsileg nem), hogy ehelyett, ezt a lelkiállapotot esetleg semmibevevőleg, a bíró egyéni világnézete érvényesülésének adjon súlyt és lehetőséget a bírói szék tekintélye. A bírói szabad mérlegelési jog idealiter *) Ezért nincs értelme kérdéses cikk azon okfejtésének, hogy a bontást kérő fél kötelességsértései, ha fel is dúlják a házasságot, mégsem vezetnek bontásra, ha az ellenfél vétlen, mert... az ily fél bontási kérelmet rendszerint nem is terjeszt elő. Természetes, hogy nem állhat fenn „feldultság", ha azt az általa sértett fél nem veszi annak, éppúgy, mint ért „kár"-ról sem lehet beszélni, ha kártérítést elmulasztott követelni az arra jogosult. Ezért rossz példa az 1380/1928. sz. per, melyet cikkíró felhoz. Ugyanígy a K. P. III. 3326/1930. i®.