Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8. szám - A H.T. 80. §. utolsó bekezdésének helyes értelme

403 IV. Gyakorlati szempontok. A törvény rendszerének ismerete után a kérdés kevés szót igényelne gyakorlati nézőpontból, azonban a szaksajtó a gyakorlati döntésekkel szemben helytelenítő álláspontot foglalt el.14) A Kúria döntéseinek indokolását gondos vizsgálat alá véve, A bírói gyakorlat helyes értéklése tekintetében nem szabad szem elől téveszteni, hogy a bíróra nézve a favor matrimonii törvényből folyó szempont (Pp. 670. §.) és nem a bírói szigort jelentő állásfoglalás. Példaszerűleg szólva: a büntető bíró kétség esetén a Bp. 326. §. 2. pontja értelmében felmentőleg határoz. A bontóperi bíró a bizonyítékok értéklése tekintetében a házasság fennmaradását kell, hogy előtérbe helyezze. 14) Dr. Wagner L. „Bírói szabad mérlegelés és a házasság védelme" c. cikkében ezt mondja: „Bizonyos, hogy a házasfelek vétkessége dacára is lehet még az államnak, a társadalmi rendnek, sőt egyes esetekben talán a feleknek maguknak is érdeke, hogy a házasság fenntartassák, de ezt nekik maguknak kell belátni, a bíróság nem gondolkodhat helyettük, de nincs is meg erkölcsileg a joga hozzá!" (Polgári Jog, 1930. évf. 65. old.) Nem kívánok ehhez a tömör egybefoglaláshoz megjegyzést tenni, azonban a mai jogrendben az állam bírói hatalmának erkölcsi alapját tagadásba venni, talán több, mint asszonyias merészség! Ifj. dr. Szigeti László: „A házassági törvény 80. §. a) pontjához" címen foglalkozik a kérdéssel. („Polgári Jog", 1930., 396. lap.) Már a cím is hibás. Nem az a) pontot taglalja, hanem az utolsó bekezdésben szabályozott feldultságot, amely az a)—d) pontokra egységesen áll. A feldultság kérdése szerinte: „nem jogászi, hanem lélektani és társadalmi probléma". A H. T. 80. §-ban szabályozott relativ bontóokok „feldultságot" kiváltó hatásában természetesen benne vannak a lélektani és társadalmi mozzanatok, de azért a törvény szerkezetében a „feldultság" jogi fogalom marad. Mindaddig tehát, amíg jogászok fogják alkalmazni a törvényt, nem „psychiáterek" és „socioíogusok", hanem „juristák" problémája fog lenni minden 80. §-os bontási eset. A törvény a bíróság döntésétől függően szabályozta a feldultság fenn, vagy fenn nem forgását. A feldultság subjectiv érzésével szemben a „házasság az objectivizált jog alapján bontható fel", különben a felek akarata döntene. Dr. Wagner L. elől említett cikke ezokból törvényértelmezési eszmecserére alkalmatlan. A tételes jog helyes alkalmazásánál figyelmen kívül kell hagyni ugyanis azt, hogy: miképpen lehetett volna a typuseseteket szabályozni és hogy mikép kellene (de lege ferenda) rendszerezni. A jogállam bíróságától a legtöbb, amit a törvény alkalmazásánál megkívánni lehet, hogy a törvényt a korszellem irányvonalában igyekezzék alkalmazni. A továbbmenő követelményeket már csak a törvényhozó hatalommal szemben lehet felállítani! Ezekkel az egyénieskedő állásfoglalásokkal szemben dr. Hajnal Henrik ügyvéd a Civiljogászok 1933. évi február havi felolvasó ülésén a magyar házassági jog rendszerének szigorú szemmel tartásával bírálta a Kúria gyakorlatát s épen ezért megállapításai helytállók. Mindkét fél vétkes magatartása esetén utal dr. Malonyai Bélának a J. K. 1930. évi —- számában megjelent cikkének állásfoglalására. A házassági perjog keretére vonatkozó gyakorlatot is fejlett jogászi érzékkel és helyes meglátással ismerteti a Polgári Jog 1933. évi 3. számában.