Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - Az Országos Ügyvédszövetség IV. vándorgyűlése (Pécs 1933. junius 28.-julius 1.)

382 log természete szerint szó és betű kényszerű keretébe szorítva is csupán — igenis tett volt, friss bizonyság amellett, hogy a magyar ügyvéd még szorosan vett kari gyűlésein is csak másodsorban gondol önmagára, első gondja azonban a jogi élet tisztasága, a jogfejlődés egészségessége és az ország gazdasági és erkölcsi boldogulása. Nemcsak arra gondolunk itt, hogy a vándorgyűlés írásbeli és szóbeli munkaanyagának nagyobbik felét a jogász objektív szemlélődései és javaslatai foglalták le és csak kisebb hányadát az ügyvéd szubjektív panaszai és kívánságai; fontosabb ennél és nagyobb erkölcsi érték: milyen szerény és szemérmes a magyar ügyvéd hangja, ha a maga sérelmeit panaszolja, mennyire irtózik attól, hogy privilégiumokat követeljen és mennyire vigyáz arra, hogy csak olyat kívánjon a maga számára, ami egyben közérdek is; viszont mennyire bátor, minden opportunitástól független, a maga szociális hivatásának egész felelősségét átérző akkor, ha magának a magyar jogéletnek és jogfejlődésnek kóros tüneteit bírálja és azok kiküszöbölését követeli. Voltak és lesznek, akik az ügyvédgyűléseknek ezt a lelki alkatát gyengeségként bírálják és benne azok tulajdonképeni céljának háttérbeszorítását panaszolják. Ezek mögött a panaszok mögött nézetünk szerint csak egy igazság rejtőzik: az, hogy kétségkívül van bizonyos rezignáció és reményvesztettség is abban, ahogy gyűlésről-gyűlésre egyre inkább általánosságokban kifejeződő és mindig szerényebb keretek közé szoruló lesz a magyar ügyvédség segélykérésének területe; ám e jelenség már önmagában is a fogalmak tisztulásának folyománya; felismerése annak, hogy az ügyvédségen komplikált rendszerek és szabályozások nélkül is, néhány alapvető reformgondolattal lehetne és kellene segíteni és nem a járandó út felismeretlensége, de a rajta tornyosuló politikai akadályok azok, amik a javulás és fejlődés kapuját elzárják. Az adott viszonyok között tehát nem helytelen ügyvédpolitika az, amely elsősorban ezeket a politikai és részben tömeglélektaní akadályokat akarja az ügyvédség útjából lelki és erkölcsi úton kiküszöbölni, épen az ügyvédség nagy nemzeti és szociális áldozatkészségének, vezetőszerepre hivó szellemi és erkölcsi erejének újabb és újabb kidomborítása által, anélkül azonban, hogy minden adott alkalommal sérelmeinek igazságtalanságát, méltánytalanságát és veszélyét az ország közvéleménye elé tárni elmulasztaná. Ha ez az átütő erejű erkölcsi propaganda eljut odáig, hogy az ország egyeteme belátja az ügyvédi kar ellen évek hosszú sora óta tervszerűen táplált antipátiák oktalanságát és e kar hatalmas és nélkülözhetetlen értékeit, úgy önmagától fog elsorvadni a tendencia, amely az ügyvédséget nemzeti szempontból