Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Kötelező bosszúállás

42 kor nyerhetnek alkalmazást, ha az arra jogosult büntetőbíróság megállapította, hogy a közlemény a sajtó útján elkövetett bűntett, vétség vagy kihágás tényálladékát valósítja meg; ellenben, ha bűncselekmény megállapítva nincsen, a kártérítésért a Sajtótörvény 40. §-ában meghatározott fokozatos felelősséget a polgári bíróság előtt nem lehet érvényesíteni". Nem kívánok ezúttal annak vizsgálatába bocsájtkozni, vájjon ezen esetben indokolt-e a vagyoni igény előfeltételeként a cselekménynek mint büntetendő cselekménynek megállapítottságát megkívánni (tárgyi, üzemi felelősség esete forog fenn!), anynyit azonban törvényhozási elvként ezen eset alapján is meg lehet állapítani, hogy a vagyoni igény (akár kereset, akár kifogás formájában való) érvényesítésének csak akkor legyen a tényállásnak büntetendő cselekményként való megállapítottsága is az előfeltétele, ha ezt valamely körülmény kivételesen indokolja. Ennek a helyes irányzatnak vetületébe esett a Kúria nemrég hozott 49. sz. polgári jogegységi döntvénye is, amely a PHT-ba 198. sz. alatt felvett elvi határozattal szakítva, a magánés büntetőjog közötti függetlenséget és ezzel a magánjog teljes autonómiájának elvét minden irányban proklamálta. A jelen témakörbe eső kérdés az is, mi a vagyoni igények helyzete a főmagánvádas (becsületsértés stb.) ügyekben akkor, ha a főmagánvádló a vádlott sajnálkozását, bocsánatkérését, vagy más egyéb nyilatkozatát elégtételül elfogadja, nevezetesen, követelhet-e ezután főmagánvádló kárt, vagy ami ennek egyik hajtása csak: perköltséget, avagy pedig köteles-e a bocsánatkérés visszautasításával üldözni a panaszlottat, ha azt akarja, hogy az eljárás költsége, vagy más egyéb kára az ellenfelet terheljék? Egy konkrét esetben főmagánvádló sajtó útján elköveteti rágalmazásért jelentette fel panaszlottat, akinek bocsánatkérését elfogadta, azután pedig a rágalmazás által okozott kárának megtérítése iránt indított pert ellene. A Kúria 2190/1929. sz. határozata (Jogi Hirlap, 1930. évfolyam, 184. sorszám) az igényt elutasította, de nem azért, mert sértett a büntető perben a bocsánatkérést elégtételül elfogadta, hanem mert sértett a büntetőjogi elégtétel elfogadása mellett köteles lett volna a magánjogi elégtételhez való jogát fenntartani, amit pedig sértett nem tett meg. Elvileg tehát a helyzet ily esetben — igen helyesen — akként van megoldva, hogy a sértettnek jogunk nem teszi kötelezővé a panaszlott büntetőjogi üldözését, és nem állja útját a békés kibontakozásnak (ez jogpolitikailag igen nagy hiba volna!), mert a főmagánvádló vagyonjogi igényt akkor is támaszthat, ha vádlott bocsánatkérését, vagy más nyilatkozatát elégtételül elfogadja. Azonban megkívánja, hogy a sértett vagyoni igényeit ugyanekkor kifejezetten fenntartsa, nehogy az