Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Végrehajtás lábon álló termésre

\\7 jegyezve nincs. Az ilyen haszonbérlők ellen vezetett végre­hajtások során igen sok olyan inprecisitással találkozunk, mely a vonatkozó jogszabályok nem szigorú szem előtt tar­tása folytán gyakran igen nehéz jogbizonytalanságot okoz. Kényszeregyességi ügyekkel kapcsolatban sok haszon­bérlő, mint végrehajtást szenvedő ellen vezetett végrehaj­tás jegyzőkönyve ment keresztül a kezemen és sajnálattal tapasztaltam, hogy nagyon sok esetben volt a jegyzőkönyv a lábon álló termés igénybevétele szempontjából helytele­nül kiállítva. Az esetek nagy részében a kiküldött egyszerűen leltá­rozza és végrehajtási zár alá veszi a lábon álló termést, épen úgy, mint a végrehajtást szenvedett tulajdonát képező bármely ingóságot, a gazdasági gépeket vagy állatokat. A jegyzőkönyvek egy másik nagy részénél már tovább ment a kiküldött, nem egyszerűen zálogolt, hanem a lábon álló termés leltárba vétele után végrehajtató kívánságára ,.szo­ros zárt alkalmazott és zárgondnokul bevezette x- y.-t." Véleményem szerint a jegyzőkönyv mindkét esetben helytelen, sőt annyira inprecis, hogy ily módon vezetett végrehajtással a végrehajtató nem szerzett a lábon álló ter­mésre végrehajtási zálogjogot. A lábon álló termés az in­gatlannak alkotó része, azt tehát ingók módjára lefoglalni, szcros zár alá venni nem lehet. A fentebb ismertetett esetekben szem elől tévesztették a kiküldött és a végrehajtató a magánjognak azt a sarkala­tos tételét, hogy a lábon álló termés mindaddig, amíg lábon áll, az ingatlannak mint fődolognak alkotórészét képezi és így maga is ingatlannak tekintendő mindaddig, amíg le nem aratták. De ha ők meg is feledkeztek a magánjog eme sza­bályáról, nem tévesztette azt szem elől végrehajtási törvé­nyünk, mely erre az esetre egész speciális intézkedéseket tartalmaz a 213. §-ában, mondván, hogy ha a végrehajtást szenvedő valamely ingatlannak haszonélvezete illeti, anél­kül, hogy ezen joga telekkönyvileg bejegyezve lenne; ezen haszonélvezetre, mint ingóságra foganatosíttatik a végre­hajtás. A haszonélvezet azonban árverés tárgyát nem ké­pezi és a 208. és 209. §§. intézkedéseinek megfelelő alkal­mazása mellett végrehajtási zárlat útján értékesíttetik. A 213. §. eme rendelkezései pontosan megjelölik azt az egyedüli módot, melyen a lábon álló termést igénybe le­het venni végrehajtás útján abban az esetben, ha az olyan haszonbérlőt illet, akinek haszonbérleti joga a telekkönyv­ben bekebelezve nincs. Ez a mód pedig a következő: A haszonbérlő ellen összes lefoglalható ingóságaira el­rendelt végrehajtási végzés alapján a foganatosításra ille­tékes járásbíróság kiküldötte által le kell foglalni ingók

Next

/
Thumbnails
Contents