Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Visszaélés a joggal

8 tésekre emlékeztetek (az eddig érintetteken kívül): Alperes a lakás bérbevételével megszerzett jogával akként élt, hogy saját jogos érdeke nélkül magának felperestől anyagi hasznot szerzzen és ezzel őt megkárosítsa, mert alperes e magatartása nélkül felperes ez összeget fizetni nem lett volna kénytelen. A joggal való ilyen visszaélés nem részesülhet bírói oltalomban. (C. P. I. 4985,1917. sz„ Mj. Dt. XII. k. 28. sz.) A jog gyakorlása csak akkor jogellenes, ha a jogosított jogát minden egyéb cél és érdek nélkül csak azért gyakorolja, hogy ezáltal mást károsítson. Alperes azonban, amikor a Vht. 217. §-a alapján a szállítandó motor egyenértékének megállapítása tárgyában hozott határozatok ellen jogorvoslattal élve a törvény által biztosított jogát gyakorolta, azt nem a felperes megkárosítása céljából, nem minden egyéb cél és érdek nélkül, hanem azért tette, mert azzal a saját érdekét vélte előmozdíthatónak. (C. P. II. 1950/ 1921. sz., Mj. Dt. XV. k. 84. sz.) Senki sem gyakorolhatja jogát oly módon és oly célból, hogy a maga jogos érdeke nélkül jogával visszaélve, egyedül csak mást károsítson. Fokozott mértékben áll ez a jogszabály a háború okozta nehéz gazdasági viszonyok között, midőn fokozottabb polgári kötelesség egymás támogatása és még inkább a polgári tisztességbe ütközik a gazdaságilag gyengébbnek kizsákmányolása (Bpesti T. P. I. 4985/ 1917. sz., Mj. Dtár. XII. 28. sz.)1) Az utóbbi két döntésben foglalt jogtétel lesz a közelebbi meghatározója annak, miért tér vissza a kir. Kúria gyakorlatában is mindig annak hangoztatása, hogy a magatartásnak nyilvánvalóan nem szabad más célt követnie, mint azt, hogy a másikat bosszantsa vagy károsítsa. Amint t. i. ez nem nyilvánvaló, hanem csak bizonyítás útján tisztázandó, akkor már nem arról van szó, hogy a magatartásnak nem is lehetett más célja, hanem arról, hogy a konkrét esetben nem volt más célja, ami a chikane-kérdés szempont') A kérdéses esetben lakrész használatáról pénzbeli ellenérték fejében való lemondásról van szó. Az Ind. elismeri a „jogos kényelmi érdek"-et, de nem ismeri el a „fényűzési célt". Utal a „köztudomású lakásinség"-re, s ez alapon tekinti visszaélésnek, hogy az alperes a felperestől a szobáról való lemondás fejében 400 K-t csikart ki. Már a Mj. Dtár megjegyzi, hogy itt inkább erkölcstelen szerződés forog fenn. De ettől eltekintve is látszik, hova vezetnek az ilyen különböztetések: miért jogosabb a „kényelmi érdek", mint a „fényűzési cél"? Vagy döntő az, hogy „te bőségben és kényelemben élsz, amíg mások éheznek és nyomorognak", vagy nem; első esetben puszta szubjektivum, vájjon már a kényelmet is bűnnek tekintem-e, vagy csak a fényűzést; utóbbi esetben sem az egyik, sem a másik nem állhat bírói felülbírálás alatt. L. alább végkonkluziómat a szövegben.