Polgári jog, 1932 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 6. szám - Biztosítási esemény esőbiztosításnál

137 nászt azonban a m. kir. Kúria nem vette figyelembe. A Pp. 188. §-ának utolsó bekezdése értelmében ugyanis nincs fellebbvitelnek helye a bíróságnak az ellen a határozata ellen, hogy keresetváltoztatás nincs. Az érvényes házasságot kötött nő az anyagi jog értelmében volt férjétől végleges nötartást igényelhet, ha a házasság megszűnésében vétlen. Ebben a perben nem lehet azt a kérdést tárgyalni és eldönteni, hogy amennyiben a házasság felbontása iránt az egyik vagy másik házasfél pert indított volna, a bontást melyik peres fél vétkességére lehetne visszavezetni, mert megsemmisítése következtében a peresfelek házasságát a H. T. 45. §. értelmében olyannak kell tekinteni, mintha meg se kötötték volna; következéskép vita tárgyává nem lehet tenni, hogy házasság felbontása esetében melyik peres felet lehetne vétkesnek nyilvánítani. A nőtartás kérdésének az elbírálásánál ebben a perben egyedül az az irányadó, hogy a házasság megkötésében mind a két fél jóhiszeműen járt el. Mind a két fél tehát egyaránt viseli a házasság semmisségének a következményeit. Ebből folyóan a fentebb ismertetett és a nőtartásra vonatkozó jogszabályt a felperes javára nem lehet alkalmazni és a fellebbezési bíróságnak a nőtartási követelést elutasító ítélete az anyagi joggal nem ellenkezik. A felperesnek ez elutasítás ellen emelt panasza ezeknél fogva alaptalan. Helyt nem álló a felperesnek a kártérítési igényével való elutasítása miatt emelt panasza is. Az alperes ugyanis a házasságot jóhiszeműen kötötte meg. A házasság megkötéséből ezért kártérítési kötelezettség nem származhatik. A házasság megsemmisítése következtében pedig mind a két félnek szabadságában állott, hogy házasságukat újból és most már érvényesen megkössék, vagy sem. Az alperes ezzel a jogával élt, amidőn az alperessel újabb házasságot nem kötött, és ezért ebből kártérítési igény ugyancsak nem keletkezhetik. U932. jan. 27. — P. ÜL 440/1931.) KERESKEDELMI JOG. 183. Magánvállalat nyugdíjfizetési kötelezettségének alapja. Olyan törvény, vagy más jogszabály, amely a magánvállalatot arra kötelezné, hogy alkalmazottait nyugdíjban részesítse, nincsen. A magánvállalatnak, mint munkaadónak nyugdíjfizetési kötelezettsége tehát csak a saját, érvényes jogügyleti nyilatkozatán alapulhat. Minthogy pedig ebben a tekintetben a felek szerződési szabadsága korlátozva nincsen, nincs jogi akadálya annak, hogy ugyanaz a vállalat egyes alkalmazottaival szemben nyugdíj szolgáltatására kötelezettséget vállaljon, másokkal szemben pedig nem, és így a nyugdíj szabályzatnak olyan rendelkezése sem ütközik törvényes tilalomba, amely a munkaadó későbbi elhatározásának tartja fenn annak a megállapítását, hogy az alkalmazottak közül kiket részesít nyugdíjban és kiket nem. K. 1932. jan. 26. — P. II. 1310/1931.) *