Polgári jog, 1931 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 3. szám - Közszereplés és személyiségi jog

137 Az évi jelentés egyes fejezetcímei nemcsak azono­sak a korábbi évekével, de az összegyűjtött panaszok és törekvések, kívánalmak is nagyjában' a régiek. Azaz a régi bajokhoz új bajok is járultak, melyek közül első­sorban a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvény­nek azokat a rendelkezéseit kell kiemelnünk, amelyek egyfelől csökkentették az igazságszolgáltatás bevált biztosítékait, másfelől azonban az ügyvédi foglalkozás is sok jogos kereseti lehetőségtől megfosztottak, ezen­felül pedig a hivatás gyakorlását — egyszerűsítés he­lyett aprólékos nehézségek leküzdésével még fárasz­tóbbá és küzdelmesebbé tették. Nem is beszélve a jogor­voslati rendszernek szinte teljesen lebontott épületéről, helysen mutat rá a jelentés például arra, hogy a végre­hajtáskérést a különböző űrlapok használata néha bo­szorkányosan komplikálttá teszi, és a sok-sok bíróság eltérő felfogása szinte dilemmává tesz sok olyan kér­dést, amire a t. e. törvény megalkotásánál aligha gon­doltak. A hivatalbóli portókötelezettség kérése és a vég­rehajtóval díjai előlegezése tekintetében folytatott ke­véssé épületes vita és levelezés sem sorozható éppen az új törvény hozta előnyök közé, ellenkezőleg sok bosszú­ságnak és ügyvédhez nem méltó kicsinyességnek a kút­forrásává lett. Sajnos, minden kilátásunk megvan arra, hogy a je­lentésnek idevonatkozó panaszai néhány havi gyakor­lat után még bővülhetnek is: hogy magunk is utaljunk valamire ebben a tárgykörben, megemlítjük az előleges szakértői szemlének az új törvény szabályozta azt az eljárási módját, amely a régi, egyszerű bírói funkció mellé és helyébe a közjegyzői eljárást iktatta, aminek az a gyakorlati, eredménye, hogy ahelyett, hogy a bíró­ságnál intéződött volna el a szakértői formális jelentő­ségű „bevezetése", a bíróság közjegyzőt jelöl ki, akihez a feleknek (ügyvédeknek) el kell fáradniok, a köz­jegyző aprólékos jegyzőkönyveket vesz fel, és a szakér­tőt a helyszínre kíséri stb. és végül természetesen az ő díjai is terhelik a szakértői költségen felül a kérvé­nyező felet: indezt az „egyszerűsítés" jegyében! A többi fejezetben az évről-évre egyaránt megin­dokolt, de sajnos, örökifjú panaszokat olvashatjuk — a túlzsúfoltságunkról (megint szaporodott a budapesti bejegyzett ügyvédek száma, ha nem is többel, mint 17 fővel, de az ügyvédjelölteké is 19-cel a tavalyi lét­számhoz képest), a kverulánsok által túlságba vitt ügy­véd elleni panaszokról (a pártfogó ügyvéddel szemben lerótt „hála"), a modern ügyvédképzés hiányosságairól, a túlságosan liberálisan kezelt pártfogóüg3^védi kiren-

Next

/
Thumbnails
Contents