Polgári jog, 1931 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 2. szám - A törvénykezés egyeszerűsítéséről szóló törvény rendelkezéseinekaz eddigi gyakorlatban mutatkozó nehézségei és sérelme

28 hoz és az 1926. évi január 13-án kiállított iparengedélyt csupán 1926. évi február hó 6-án, vagyis oly időben adták az I. rendű alperesnek, amidőn az annak alapján az adó elengedése iránt netán előterjesztett kérelem siikerre amúgy sem vezethetett. Helyes tehát a fellebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy miután a felperesek mulasztása miatt az elsőrendű alperes nem is jutott abba a helyzetbe, hogy — vállalt köteezettségéhez képest a szóbanlevő adóelengedést a felperesek nevében a pénzügyi szabályzatokban meghatározott időben kérelmezhesse, — a felpereseknek a fényűzési adó megfizetése címén támasztott kárikövetelóse jogszerű alappal nem bír. De alaptalan a felpereseknek a forgalmi engedély átírásának elmulasztására alapított kárkövetelésüket elutasító ítéleti döntést támadó panaszuk is. Ugyanis a 142.900/1921. P. M. számú rendelet 4. §. III. részének 1. pontja ikimondja, hogy az államrendőrség csak akkor állíthatja ki a megszerző fél részére a személyszállító automob;lra vonatkozó forgalmi engedélyt, ha az illető a fényűzési forgalmi adó befizetését igazoló állampénztári nyugtát, vagy pedig a pénzügyigazgatóságnak az említett adó elengedését tanúsító bizonyítványát bemutatja, amely nyugtát, illetve bizonyíványt azután a forgalmi engedély kiadása alkalmával be kell vonni. Hogy a fényűzési adó elengedését igazoló bizonyítvány éppen a felperesek mulasztása folytán nem volt beszerezhető, az a fentebb kifejtettekből kitűnik, — azt pedig, hogy a szóbanforgó fényűzési adót felperesek az I-ső rendű alperestől 1925. szeptember hó 17-én megvett és általuk 1926. évi augusztus hó 13-án Á. Sz.-nek a tovább eladott autó után 1926. évi augusztus hó 13-áig kifizették volna, — a perben maguk sem állították, — sőt a szegedi pénzügyigazgatóságtól beszerzett 16816 1928. számú iratokból ki is derül, hogy az adó kifizetése csakis 1926. évi december hó 29-ike után történhetett. Minthogy pedig a nem vitás X 2 alatti kötlevél világos tartalma szerint a felek közti jogviszonyban a fényűzési adó kétségtelenül a felpereseket terhelte: nyilvánvaló, hogy az 1925. évi szeptember 17-étől 1926. évi augusztus 13-áig terjedő időszakban, amely időre vonatkozóan a felperesek a forgalmi engedély át nem írásából származtatott kárkövetelésüket 'ér vény esi tik, — I. rendű alperesnek a fentemlített nyugta, illetve bizonyítvány hiányában a forgalmi engedély átíratását kieszközölni akkor sem lett volna módjában, ha az átírás egyéb előfeltételei egyébként meg is lettek volna. A dolgok ilyen álláspontban az I. rendű alperesnek az a mulasztása, hogy a felpereseknek eladott autó abban az időszakban még az I. rendű alperes nevére sem volt átírva, — a felpereseik részéről vitatott áLlítóaglos kárukkal okozati összefüggésbe nem hozható, hanem a felperesek fenti mulasztására vezethető viss/.a. (1930. nov. 25. — P. IV. 5036/1929.)