Polgári jog, 1930 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 1. szám - Magyar Magánjog mai érvényében. III. kötet két részben. Kötelmi jog

39 Amit a politikában a parlament és a közélet egymástól való eltávolodásának neveznek és amely kétségtelenül jelenvaló diszharmóniát az egyik szélsőség érmek az országgyűlésnek, a másik extremitás az egész parlamentarizmusnak elvi csődjével magyaráz — a maga lokalizált de annál élesebben jelentkező hatásában érezzük speciális érdeklődésünk, a jogalkotás területén is. Az elmélet és a gyakorlat, az elvont jogszabály és az eleven élet dualizmusa öröktől való — de a logikai ellentét pusztító veszedelemmé válik, mikor az arra hivatott tényező már azt sem vállalja, hogy a gyakorlat jelenségeit elvi keretbe emelje és a forgalom mindennapos alakzatait a jogszabály erejével irányítsa. Panaszunk nem irányul a jogalkotás tempója és ereje ellen. A törvényhozás gépezete megszakítás nélkül működik és idevonatkozóan inkább az időszerűtlen, kevéssé elkészített és sokszor át nem gondolt kodifikációs dumping ellen volna kifogás tehető. A hibát éppen abban látjuk, hogy a lendületes kodifikációs tevékenység nélkülözi a belső tervszerűséget és semmi kapcsolata nincsen a valóban törvényi kielégítés után vágyódó gazdasági szükségletekkel. Bár a, pénzügyi, rendészeti és büntető jogalkotás gazdagon hajtó termései ellenében sem emelhető meg jólélekkel a fölöslegesség impedimentuma, mégsem tudjuk megérteni, hogy milyen aktualitása volt pl. a katonai btk. megalkotásának, amelynek részIdei ellen annyi komoly aggály merült fel. Nem tudjuk kinek olyan sürgős a fővárosi törvény reformja, mikor eltekintve néhány tucat örökös városatya jelölttől, <\z ország sok millió lakosa között nincsen egyetlen egy sem, aki helyzetének javulását ettől a törvénytől várná. Másfelöl nem tudjuk okát kitalálni annak, hogy miért nem kapunk már uj kamattörvényt, mikor az érvényes kamatszabályok egy elsüllyedt világnak anakronisztikus omladványai, pusztítói a hitelnek és komoly akadályai a gazdasági élet gyógyulásának. Vagy miért feneklett meg az ingójelzálogi javaslat — jogászikig kitűnő munka — a bizottság és a plénum közti uton, mikor kézenfekvő, hogy a mai bizalmi válság mellett a hitelezési alap objektívizálása uj hitelforrásokat nyit és megindítja a termelést azokon a pontokon, ahová megfelelő instrumentum hijján a pénz el nem juthatott. És nem értjük, miért olyan nehéz megalkotni végre az uj csődtörvényt, az uj fizetöképtelenségi jogot, mikor a lex lata árnyékában évente milliárdok pusztulnak el a nemzeti vagyonból. Nyilván hiányzik nálunk a szerves kapcsolat a társadalmi és gazdasági jelenségek és azok szabályozására hivatott jogalkotó tényezők között. Pedig — ha akarná