Polgári jog, 1930 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 4. szám - Közjog ellenes jogszabályszaporítások

165 Korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság vi­szonyáról tartott dr. Huppert Leó ügyvéd a Civil jogászok Vi­tatársaságában előadást. Részletesen ismertette, hogy az új törvény intézkedései mennyiben kötik egyszerűbb szabályokhoz korlátolt felelősségű társaság létesítését, mint a részvény­társaságét. Hangsúlyozta emellett azonban, hogy a magyar törvény a külföldiekkel szemben a törzstőke teljes befizeté­sével és egyéb, az alapítás körüli szabályokkal még mindig rendkívül szigorú feltételekhez köti a k. f. t. létesítését. Fej­tegetésében a fősúlyt annak a tételnek bizonyítására he­lyezte hogy a k. f. t.-nak az 1930. évi V. t.-c.-ben megvalósí­tott szabályozása a jelenlegi részvényjogunk mellett nem alkalmas annak az átmeneti társasági alakzatnak létesíté­sére, amely mozgékonyságával és rugalmasságával a sze­mélyegyesülések és tőkeegyesülések között van hivatva át­menetet létesíteni. Egyszóval: az adott viszonyok között túlszigorúnak mondotta a jelenlegi szabályozást. A túlszigo­rúságot az egész törzstőke egyszerre való befizetésében, a felelősségi szabályok túlzott szigorában, az apport tárgyá­nak szűkreszabásában, a mérlegezési szabályok helytelen­ségében és keresztülvihetetlenségében látja. A felelősségi szabályok közül különösen kiemelte a társaságnak azért a kárért való felelősséget, amelyet az ügyvezetői és alkalma­zottai az ügykörükbe eső tennivalók teljesítése közben, har­madik személyeknek okoztak. Reámutatott azokra a veszélyekre, amelyek a 84. sz. T. Ü. H.-al való ezzel a szakítással járnak. Ismertette végül a felügyelőbizottságnak szervezetét és reámutatott azokra a lényegbevágó különbségekre, amelyek a részvénytársaság és a k. f. t. felügyelőbizottsága között vannak. Kifejtette, hogy a k. f. t. felügyelőbizottsága oly súlyos felelősségi sza­bályok mellett lesz kénytelen dolgozni, hogy a tisztséget senki sem fogja merni vállalni. Végül a társasági tagoknak, mint hitelezőknek csődbeli hátrányos helyzetéről szólott. A törvénykezés egyszerűsítése. Az Ügyvédek Beform­szövetsége 1930 március 28-án ankétet tartott a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló igazságügyminiszteri törvényterve­zet tárgyában. Az ankét messze kiemelkedett a törvényter­vezetek érdekképviseleti megbeszéléseinek sorábóló azzal, hogy keretében tiltakozó munkához állottak nemcsak az ügyvédi kar vezető egyesületei, hanem a gazdasági érdek­képviseletük is, élükön a Kereskedelmi és Iparkamarával, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesüléssel ós az Országos Hitelvédő Egyesülettel. Az Ügyvédek Reformszövetsége az ankétnek ily irány­ban való megszervezésével követendő példát mutatott, mert kétségtelen az, hogy ma fokozott jelentősége van a jog-

Next

/
Thumbnails
Contents