Polgári jog, 1929 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 4. szám - Kétoldali turpitudo

158 tamisit a másik féllel szemben: uzsorás, kizsákmányoló stb. ügyletek), de nem is kétoldalú (mint a szorosabb értelemben vett erkölcstelen ügyleteknél, melyeknek mindkét fél által tudott erkölcstelen célja van: kijárás, ágyasság, hitelezők kijátszása, megbizó megkárosítása stb.), — hanem amelyeket a judikatura a tartalmukban objektíve, a felek vagy az egyik fél intencióira való tekintet nélkül kifejezésre jutó erkölcstelen céljuknál fogva tekintett érvényteleneknek. Ezek a jóerkölcsökbe ütköző ügyleteknek fogalmilag épen a legsúlyosabb eseteit jelentették, hiszen itt a turpitudo mintegy benne rejlett az ügyletfajban: a tartalom szerinti minősítés már eldöntötte a turpitudo kérdését is. Mégis ez a kategória alkalmas volt arra, hogy bizonyos esetekben a bíróság a BGB. 817. §. 2. bek.-ének vissza-nem követelhetési szabályától eltekintsen, miután a „tartalmánál fogva erkölcstelen ügylet" fogalma lehetővé tette, hogy az ügylet a kétoldali turpitudo megállapítása nélkül is érvénytelennek mondassék ki.1 A kétoldali turpitudo körének további szűkítése annak a követelménynek a felállításával történt, hogy a követelő fél részén fennforgó erkölcstelenségnek a fél „elitélendő érzületére" (verwerfliche Gesinnung) kel visszavezethetőnek lennie. A gazdagodási kereset kizárásával ugyanis a törvény mintegy büntetni kívánta a felet „tilalomellenes cselekményéért" (verbotswidrige Handlung); ily cselekménynek a következményeit pedig csak akkor lehet reá róni, ha az említett érzület kimutatható. Ennek az érzületnek mintegy (ad normám: károsult önhibája) kompenzálnia teli a másik oldalon fennforgó turpitudot. Míg a tartalmilag „erkölcstelen ügylet" elmélete a gazdagodás kérdését csak közvetve érintette, ez az utóbbi tétel, melyet a gyakorlat, támaszkodva a BGB. előmunkálataira,2 széles körben alkalmaz,3 közvetlenül a kétoldali turpitudonak a visszakövetelést kizáró hatását kötötte ujabb feltételhez. A legjellemzőbben mutatja a visszakövetelést kizáró szabály nyomása alól való menekülni törekvést a német legfelsőbb bíróságnak az a döntése, melyben elvileg kijelentette, hogy a BGB. 817. §. 2. bek. nem alkalmazható, „ha a gazdagodási kereset más jogalapra is volna tekinthető". Ebben a döntésében a gazdagodó eljárását tiltott cselekménynek minősiti és ezen az alapon a visszakövetelésnek helyt ad. (Tiltott bevásárlásra átadott pénz visszakövetelése, 1 Erre a fejlődésmenetre nézve 1. RGZ. 78, 353; 93, 30; 99, 107; 108, 213; 108, 217; 114, 341. és legújabban: (Reichsgericht 1927. okt. 21.) Juristische Wochenschrift, 1928. január 7. szám. * Mot. II. 849. o. •• L. különösen RGZ. 104, 54; 95, 347; 95, 130/131.