Polgári jog, 1929 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 4. szám - írásbeliség a peres eljárásban

152 iratok számát és terjedelmét egyáltalában nem, vagy csak kivételesen veszi figyelembe. A visszaéléseket nem a rendszerint! jelenségekben, hanem a kivételek terén kell üldözni. A jogkérdésekre vonatkozó perbeli vitáknak általá­nosságban való lebecsülése és az előkészítő iratokban való meg nem tűrése is téves álláspontnak a következ­ménye. A Pp.-nek az az intézkedése, amely szerint az előkészítő irat tartalmának a tényállításokra és bizonyí­tékokra kell szorítkoznia,, nem bizonyult életképesnek és a gyakorlat azzal egyáltalában nem barátkozott meg. igazolja a lebecsülést és ellenszenvet az a tagadhatatlan körülmény, amely szerint a birót elég gyakran közhelyek idézésével és elemi kérdések fejtegetésével, még pedig nem is mindig helytálló idézésekkel és fejtegetésekkel is untatják. Ez csak azt jelenti, hogy rendellenességek, kinövések és elfajulások, mint mindenütt, itt is előfor­dulnak, de ezek természetesen nem teszik indokolttá a nagy céltól való teljes idegenkedést. A perbeli jogi kérdések csak ritkán és kivételesen olyan egyszerűek, hogy a megvitatást fölöslegessé te­szik. Azután meg egyikük sem mondhatja elbizakodott­ság nélkül azt, hogy nem szorult rá a másik véleményé­nek a meghallgatására. Ezenkívül az is fölfogás dolga és alá van vetve a relativitás törvényének, hogy mi te­kinthető vitán fölül állónak és a szembekerülő álláspon­tok közül egyik sem tarthatja kizártnak hogy a másik­tól kapott megvilágítás változtathasson rajta. Nemcsak a tényállásra, hanem a jogkérdésre vonat­kozó vitának is előnyére válik az Írásban való megrögzi­tés, mert azok a szálfinom meghatározások és megkülön­böztetések, amelyek a vitákban mellőzhetetlenek, az írás­ban való megfontolt kifejezésre juttatás utján pontosab­ban és maradandóbban érvényesülnek, mint a szóbeli előadásban, ahol a szó többnyire nyomtalanul elröppen és kevesebb tér is nyílik az érettebb meggondolásra. Ha néha hiábavaló fáradozást is kell kifejteni ak­kor, amidőn az előkészitőiratok útvesztőin átvergődünk, ne sajnáljuk ezt az áldozatot, mert ez biztosítékul szol­gál arra, hogy a peres eljárás folyamán perdöntő körül­mények el ne kallódjanak. Alföldy Ede, ny. ítélőtáblai tanácselnök, ügyvéd.

Next

/
Thumbnails
Contents