Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 3. szám - A háború hatása az ellenséges államok hozzátartozóinak egymásközti jogviszonyaira 1. [r.]

40 Angliám, tam per terram quam per aquara, ad emendum vei vendendum sine omnibus malis tolnetis per antiquas et rectas consuetudines, praeterquam in tempore guerre; et si sint de terra contra nos guerrina, et si tales inveniantur in terra nostra in principio guerre, attacbientur sine dampno corporum suorum vei rerum. donec sciatur a nobis vei a canitali justiciario nostro, quomodo mercatores térre nostre traetentur, qui tunc inveniantur in terra illa contra nos guerrina; et si nostri salvi sint ibi, alii salvi sint in terra nostra. Ugyanigy intézkedett XI. Lajos francia király 1462-ben a lyoni vásárok tekintetében, kimondván (Reeueil des Ordonnances X. 454.), hogy az ott tartózkodó külföldi kereskedőket nem- szabad zaklatni akkor sem, ha hazájukkal háború törne ki; s a Hansával 1483-ban kötött egyezményben egy évi határidővel szabad elvonulást biztosit nekik. Már a renaissance újból nem tett különbséget a felelősség kérdésében az állam és hozzátartozói között: az államot tagjai összességével azonosnak vették. Még Hugó Grotius szerint (III. 2. 2.) „jure gentium voluntario introductum est, ut pro eo, quod debet praestare ... societas ... pro eo teneantur ... bona ... eorum, qui tali soeietati subsunt", s ezt a tételét bővebben is kifejti, miközben, igaz, kivételt tesz büntető jellegű kötelmek tekintetében (III. 13. 2., idézi Kohler id. m., 177. 1.). Ebből azt következtették, hogy a háború, amelyet az állam ellen viselnek, annak valamennyi hozzátartozója ellen is irányul, miértis károsító müveletek az utóbiak ellen is meg vannak engedve, sőt oly külföldiek ellen is, akik az ellenséges államban letelepedtek és annak védelme alatt állottak. Ez a gondolat uralkodott a 17. század vezető szellemein is, s ebből kifolyólag jogosítottnak érezték magukat az ellenséges alattvalók kiirtására: életük, vagyonuk a háború szabad prédája volt. Ezt az elvet támogatta az az elgondolás, hogy az állam tagjainak gyengitése magának az államnak a gyengitése s hogy az előbbiek károsítása a háború célját szolgálja. Ez volt jelesül a holland iskola felfogása: nemcsak Hugó Grotiusé, hanem pl. Bynkershoek-é (Quaestiones juris I. 3.) és Vattel-é (III. 5., 70., minakettöt szcszerint idézi Kohler id. m. 178. 1.). Ellentétben az idézettekkel, már a pápák és a spanyol nemzetközi jogi iskola igyekeztek egy modernebb jogfelfogás számára hidat verni, s különbséget tettek „nocentes" és „non nocentes" között, így III. Sándor pápa (c. 2. X. de treuga et pace 1. 34.) kijelenti, hogy „presbyteri, monachi, conversi, peregri ni, mercatores, rustici, euntes et redeuntes vei in agricul-