Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1-2. szám

11 Az óváselengedés bárki részéről tőrtént légyen, a fizetési visszkeresetnek csak egyik feltétele alól mentesíti a váltóbirtokost, tehát a bemutatási és értesítési kötelezettség változa.Ianul fennmarad. A bemutatás kötelezetségének válozatían megmaradását a V. T. 42. §-a hangsúlyozza. Természetes is, mert a váltótartozás beszedéses tartozás és ezt a jellegét az óváselengedés sem változtatja meg. A bemutatásra vonatkozik a törvény az a rendelkezése is, hogy ha váltókötelezett, ki az óvást elengedte, a bemutatás kellő időben megtörténtét tagadja: a bizonyítás terhe öt illeti. E rendelkezés nélkül az óváselengedés intézménye illuzórius lenne, mert kevesen vállalkoznának arra, hogy a teljes bizonyítékként tekinthető óvás helyett per esetére magukra vállalják annak bizonyítását, hogv az adós által tagadott fizetés végett való bemutatás valóban megtörtént; illetve, hogy arra az eshetőségre számítva, hogy a bemutatás tényét majd igazolni kell, — tanút vigyenek magukkal. A törvény e rendelkezése felmenti a váltóbirtokost a bemutatás netáni igazolásának gondja alól és megszüntet minden aggályt, mely az óváslevélnek, mint bizonyító okiratnak pótlása kérdésében támadhat. A bizonyítási tehernek az óvást elengedő váltókötelezettre való áthárítása elég biztosítékot nyújt a váltóbirtokosnak arra, hogy a váltókötelezett a tényleg megtörtént bemutalást sikerrel tagadni nem fogja. A törvény e rendelkezése csak azt az esetet szabályozza, mikor maga az óváselengedö előző tagadja a bemutatás megtörténtét. A törvényhozó arra az eshetőségre nem gondolhatott, hogy a kibocsátó óváselengedése folytán bármelyik követője is megtagadhatja a váltónak fizetés végett való bemutatását, mert a kibocsátó abszolút hatályú óváselengedését a magyar jog akkor még nem ismerte; viszont a váltónovella a törvényhely rendelkezéseit kifejezetten nem terjesztette ki a kibocsátó óváselengedése esetére is. Ennek dacára a törvénynek a relatív óváselengedésre vonatkozó rendelkezése az abszolút hatályú óváselengedés esetére is alkalmazandó, még pedig olyan értelemben, hogy ha a kibocsátótól eredő ówáselengedés esetében valamelyik visszkereseti kötelezett a bemutatás kellő időben megtörténtéé tagadja, a bizonyitás a visszkereseti kötelezettet terheli. Ha ugyanis az előző olyan váltót forgat, melyen kibocsátói óváselengedés van, vagy a váltón kivül óváselengedés tudomására jutott, ugy a maga részéről alávetette magát ama óváselengedö nyilatkozat hatályának, melyet a törvény abszolút jelleggel ruházott fel, mert különben önszántából nem kapcsolódott volna bele a láncolatba, A kibocsátó óváselengedését tartalmazó váltó forgatója ennek folytán olybá tekintendő, mint aki maga is hallgatag óváselengedö nyilatkozatot tett, amennyiben tehát tagadja a váltó bemutatását, ugy ennek bizonyítása a V. T. 42. §-ában foglalt elv alapján öt terheli. Az értesítés kötelezettségét a váltótörvény „az óvatolt váltó" birtokosára rója. Ha a törvény betűszerinti szövege lenne e kérdésben irányadó, ugy a kibocsátó óváselengedése folytán nem óvatolt váltó hirtokosa nem lenne az előzök értesi-