Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1-2. szám

8 pouvoir — abban áll, hogy valamely törvényes hatalmat a céltól, mely végtől megszerveztetett, elfordítnak és azt oly célok szolgálatába állítják, melyekre nincs rendeltetve. Ez a visszaélés forog fenn, midőn egy közigazgatási hivatalnok, bár intézkedése teljesen hivatali hatáskörébe esik és azt a törvényben előirt formák között végzi, ámde diszkrecionárius hatalmát. más esetekben és más motívumokból használja fel, mint amelyekre való tekintettel e hatalom reá ruháztatott." Egy példa, amelyre hivatkozni szoktak, a következő: Mikor Franciaországban bevezeték a gyufamonopóliumot, ezzel kaesolatban a magánkézen levő gyufagyárak kisajátítása iránt is történt intézkedés. A közigazgatási hatóság már most igyekezett egyes gyárakat, különösen olyanokat, amelyeknek koncessziója határidőhöz volt kötve, sikánok által megpuhítani vagy egyszerűen az engedély meg nem hosszabbítása által beszüntette őket és csak „önkéntes" kártalanítást ajánlott fel nekik. A Conseil d'Etat azonban, mely a mi közigazgatósági bíróságunk hatáskörét látja el, megállapította, hogy az ily eljárásban „détournement de pouvoir" forog fenn és megsemmisítette a közigazgatási hatóság intézkedéseit. Dalloz az idézett helyen egy másik példát emlit, amely, ha képletesen vesszük, az optánsok ügyéhez nagyon hasonlatos: Franciaországban a nem hajózható vizek tekintetében a prefektus gyakorolja a vizrendöri hatóságot. Az ö hatáskörébe tartoznak tehát az a végből szükséges intézkedések, hogy „a vizek szabad lefolyását biztosítsa" és „azok stagnálását megakadályozza". Nem tartozik azonban hatáskörébe ama jogcímekről dönteni, amelyeket a különböző vízhasználati jogosultak egymás ellen érvényeséének. Ha tehát a prefektus valamely ipari vállalatnak szolgáló zsilipeket vagy az öntözés céljából való vízhasználatot nem általános közigazgatási érdekek szerint, hanem oly célból szabályozza, hogy a vízhasználati jogosultak vitáit eldöntse, ugy „détournement de pouvoir"-t követ el. Nos, éppen ilyen „détournement de pouvoir" forogna fenn abban az eljárásban, melyet a Tanács előadói javasolnak. Hogy az utóbbi példa szavaival éljünk: a Tanácsnak csupán az a joga (és kötelessége), hogy „a víz szabad lefolyását", tudniillik a döntőbíróság funkcionálását biztosítsa és „stagnálását megakadályozza", más szóval: a pótbirákat kinevezze, hogy az egyik perfél által szabotált bíráskodás ismét folyamatba jöjjön. E helyett azonban a tervbevett anyagjogi kikötésekkel — szinte szószerint mondhatni — „ama jogcímek felett döntene, melyeket az egyes vízhasználati jogosultak egymással szemben érvényesítenek".