Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 1-2. szám
paktumhoz és semmi szerves összefüggése a Tanácsnak a népszövetségi szerződésen nyugvó politikai feladataival. Nemcsak feltevésképen, de határozottan állitható, hogy a pótbirák delegálása nem szükségkép, hanem egész véletlenül bízatott a Tanácsra. Legvilágosabban kitűnik ez abból, hogy ugyanaz a 239. §, amelyben a Tanácsnak e kötelessége gyökeredzik, a Tanács megalakulásáig terjedő időre Aldor Gusztáv urat, Svájc volt elnökét, ruházta fel e hatáskörrel. Ugyanígy megtörténhetett volna tehát, hogy később is e feladatot nem a Népszövetség Tanácsára, hanem pl. a Hágai Állandó Törvényszékre vagy más szervre ruházzák. Románia az ö birájának visszahívása után, azon ürügygyei, hogy a történtek, — értsd: az ö saját szerződésszegő ténye, a román biró visszahívása — az érdekelt nemzetek közötti jó egyetértést megzavarni alkalmasak, az igazán hajánál fogva ideráncigált 11. §-ra hivatkozással a Tanácshoz fordult. Anélkül, hogy a részletekbe merülnénk, megjegyzendő, hogy a 11. § alá valóban tartozó esetekben is, — ha csak nem forog fenn a két nemzet közötti szakítás veszélye, amit a jelen ügyben senki sem állit, — a Tanácsnak még papiroson sem áll más eszköz rendelkezésére, mint az, hogy a kérdést megtárgyalja és megkísérli a felek között a közvetítést. Nyilvánvaló, hogy Románia csak azért fordult a Népszövetséghez, hogy meztelen szerződésszegését valamikép leplezze. Ezzel szemben Magyarország a 239. § alapján követelte a pótbiró kinevezését, a Tanács egy feltétlen és éppenséggel nem politikai természetű kötelességének teljesítését. Mint ismeretes, a Tanács előadói e kinevezést feltételektől akarják függővé tenni. Már ez magában véve, tekintet nélkül a kikötések tartalmára, nyilván jogellenes és a békeszerződés kétségtelen megsértését jelentené, mert a Tanács nem kötheti feltételekhez ama kötelességének teljesítését, hogy pótbirót rendelten ki. Söt, az az eljárás, melyet az előadók javaslatba hoztak, tekintettel az ajánlott kikötések tartalmára, nyilvánvalóan olyan, amelyet a francia közigazgatási jogban „détournement de pouvoir" néven a hivatalos hatalom elfordításának neveznek, tudniillik visszaélés a hivatalos hatalommal olyképen, hogy a hatóság közigazgatási hatalmát más célra használja fel, mint amely célra az neki megadatott. Dalloz közismert standardmüvében (Dictionnaire pratique de droit, 12. kiadás, I. kötet, 312. lap, 93. szám) a következő világos meghatározását adja e fogalomnak: ,,Ez a visszaélés — tudniillik a détournement de
