Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 7. szám - Védjegyoltalom. Tisztességtelen verseny

154 szerzöijogi törvény mellé nem igyekeznék mielőbb odaállítani az uj magyar védjegyjogot is. E munkánál kétségkívül elsőrendű segédeszköze lesz a jelen mii, amely nemcsak a törvényi és rendeleti joganyagot meriti ki teljesen, de feldolgozza a kamarai jury gyakorlatában kijegecesedett állásfoglalásokat is. Különös dicséretére szolgál a szerzőnek e részben, hogy nem becsüli tul a zsűri elvi kijelentéseit, sőt kiemeli, hogy azok egyes konkrét esetekre vonatkozó döntések kapcsán születtek, ahol a konkrét eset önkéntelenül is impresszionálja a biróságot, a nyomatékosan ajánlja ezért az óvatosságot a döntések általánosításánál. Valóban csak ez az eljárás védheti meg a védjegyjog fejlődését a praecedensimádás veszélyeitől és a megcsontosodástól, i I Nem volna teljes a mii jellemzése, ha ki nem emelnök azt a rendkívül szellemes és eredeti módot, ahogyan szemlélteti azt a lelki processzust, amely az utánzás láttára a közönséges vevőben végbemegy. Háromféle, technikailag is nagy tökéllyel készült színes ábrát állit egymás mellé: az első feltünteti az utánzott külső megjelenést a maga eredeti alakjában, a második ködfátyolon át mutatja ugyanazt, a harmadik pedig az utánzatokat tárja fel. Amikor a szemlélő e három étappe-ot közvetlenül átéli, akkor jut csak annak tudatára, milyen biztosan beáll az összetévesztés a figyelmetlen laikus részéről, s milyen szükséges, hogy az ítélkezés az első tekintetre teljesen eltérőnek látszó utánzatot a legnagyobb figyelemmel vizsgálja ugyanolyan figyelmetlenül, mint ahogyan azt a közönséges vevő szokta tenni. M. II. Érdekes könyv. Bányász a közvetítő tiszt szerepét játssza a jog- és közgazdasági érdekeltség között, mert hivatása és hivatala — a kettő a szerző személyére egyet jelent — ezt a közvetítést számára előírja és ezt az általános keretet még jobban aláhúzta a kamarai választott bíróság és jury megalkotása, amelynek kezdettől fogva titkára. Ez a könyv is tudatosan a közvetítés munkájára vállalkozik. A tudományos közvetítés közben dr. Bányász is köt, hogy kereskedelmi szakkifejezéssel éljünk, „propre" üzleteket. A mások tanításának továbbadását, felhasználja a saját áru, saját gondolatai forgalomba hozatalára. Különösen érdekes dr. Bányásznak az az egyéni meglátása, hogy a védjegybitorlásokat visszavezeti az utánzott védjegynek az emlékezetben elmosódottan élő képére, hogy így világítson rá a megtévesztés psychikai útjára. Ugyancsak jelentős szolgálatot teljesít dr. Bányász könyve abban az irányban, hogy igen erőteljesen hangsúlyozza az anyagi igazság és a jó erkölcs követelményeinek elsősegét a formai joggal szemben, és hogy egy felsőbb egységbe foglalja össze az eszmei javak oltalmát, nevezetesen a védjegytől vényt világítja meg a versenytörvény szellemében. A magyar gyakorlat a versenytörvény alkotása óta szerencsésen függetlenítette magát minden formalisztikus béklyótól — gyakorlatunknak ezt az egészséges irányát Bányász könyve csak erősíteni fogja. A dicséret szavai mellett, amelyet a munka megérdemel, nem hallgatjuk el a könyvnek egy-két fogyatékosságát. Itt-ott szövegrészek ismétlődnek. Csupán elvétésre vezethető vissza, ha a könyv védjegykihágásról beszél, noha az 1921:XXII. t.-c. a kihágást vétséggé formálta át (241. lap). Megemlékezik a