Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 7. szám - A hitelező tönkrejutása
140 ben való bizalommal tett akadémikus kijelentéssel rögzítette le azt a jogi érzületét, hogy vele a követelés ily módon való elintézése folytán igazságtalanság esett és hogy apellál a jobb időkre. Ám nagyon kérdéses volt-e mindenkiben ily bölcs előrelátás és bizalom; vájjon nem a legelkeseredettebbek közül való volt-e talán az, aki még egy jogfenntartó nyilatkozat megtételére sem érzett magában lelkierőt és a jogban való hitét örökre elvesztvén, megadta magát a sorsnak maradék nélkül. A jogfenntartás kérdése tehát a valorizáció tekintetében merőben a ítéletien vagy a lelki hangulat és diszpozíció dolga volt, ami tehát távolról sem felel meg oly mérvben a törvényhozó által szánt próbakő szerepének, mint ahogy az kívánatos volna a kedélyek megnyugtatása szempontjából. A törvényhozás azonban nem térhetett ki az elöl, hogy a jogfenntartás nélkül konszummált teljesítéseket is bizonyos egészen kirivó esetekben revizió alá vegye és azok átértékelésére a fentebb ismertetett feltételek mellett a birónak módot adott. Annak tudatában, hogy a törvényhozás az ily utólagos valorizációt kivételes eszköznek és nem általános Instrumentumnak szánta, kell tehát a megengedett esetek jogi szempont alatt való bírálatához fogni. Az ezen szakaszra épített perek megindítására szánt rendkívül rövid határidő 1928 július hó 1-én lejárt. A határidő oly rövid volt, hogy igen sok érdekelt jóformán nem is tudhatott róla s mire egyes újságcikkek vagy más közvetett módon tudatába jutott, hogy minő fontos joga nyilt meg in eventu, már tudomásul is vehette, hogy a kérdés tárgytalan, a három hónap letelt. Nem tudjuk, szerencsés volt-e ily abszolút szokatlanul rövid határidőt ki tűzni. Elvégre szokatlanul nehéz jogi problémákról van szó, amelyeknek tisztábahozatala, ügyvéddel való megbeszélése megfelelő időt és megfontolást tesz szükségessé; a per megindítása pedig — rendszerint nagy szubsztrátumról lévén szó — oly anyagi áldozatot kivan, amely egy a törvény által is „tönkrejutott"-nak nevezett embertől egykönyen nem lehetséges. Szinte az az érzésünk, hogy a háromhónapos határidő nem is a függő helyzetek gyors megoldását célozta, mint azt, hogy ezen határidő rövidsége folytán az érdekelteknek nagy tömege egyszerűen lekésik jogai érvényesítéséről és ezzel tárgytalanná teszi azt. amit a törvényhozás úgysem túlságos lelkesedései engedett meg, t. i. ügyeiknek a bíró elé való vitelét. Az a reményünk, hogy e határidőt a törvényhozás utólag még ki fogja terjeszteni, mert nem volna igazságos, hogy a többnyire nehéz viszonyok közt élő emberek késlekedése ily súlyos jogvesztéssel járjon; még hozzá minden igazolás vagy pótlás lehetősége nélkül. Azok előtt azonban, akik nem mulasztották el keresetüknek kellő időben való benyújtását, ott meredezik a nehéz feladat: megbirkózni a törvényszabta előfeltételek bizonyításával, egyfelől abban az irányban, hogy követelésük a törvény értelmében jogcím és személyre való tekintettel nincsen kizárva; másfelöl pedig abban az irányban, hogy a hitelező és adós személyében fennforognak-e a kivételes jog alkalmazását meg* • lö szubjektív momentumok?
