Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 5-6. szám - A bírói gyakorlat megszervezése

118 szakításának közvetlen okául azt is érvényesíteni kívánta, hogy a különválás közös megállapodással ' történt, amiből azonban okszerüleg csak az állapitható meg, hogy a felperes az alperes beleegyezésével van távol. A házassági kötelék érintése nélkül azonban pusztán a különélésre s annak szabályozására vonatkozó megállapodás a házastársak rendelkezésének jogszerű tárgya s magából az ily megállapodásból annak a jó erkölcsökbe ütköző volta s a felek bármelyikének vétkessége sem állapitható meg . .. Sőt a házassági életközösségnek közös megállapodással történt megszüntetése mellett az együttélés alatt egymással szemben tanusitott vétkes magatartás a különélés közvetlen okául nem szolgálván, a közös megállapodás alapján a férj beleegyezésével távozó s; a közös háztartástól különélő nőt a birói gyakorlatban elfogadott jogszabálynál fogva a férj már ezen az alapon is eltartani köteles." (Hasonlóan döntött a budapesti tábla a Jogi Hirlap 1927. évi 1381. száma alatt közölt P. III. 14028/1926. sz. Ítéletével.) Az ítélet gondolkodóba ejt. Lehet, hogy a felek a viszonyok kényszere alatt ideiglenesen különválnak ugyan, de.azzal a szándékkal, hogy mihelyt a kényszerítő akadályok elhárulnak, újból felveszik az együttélést. Gondoljunk arra, hogy az egyik félnek hónapokra vagy évekre szanatóriumba, külföldi fürdőhelyre kell mennie, tanulmányait kell befejeznie, vagy pl. arra, hogy a férj kivándorol és a feleség csak azután megy utána, miután a férj már odakinn exisztenciát teremtett. Ilyenkor mondhalni — bár groteszkül hangzik \— hogy a különélés az együttélésnek az adott esetben indokolt formája. (Jogos okból való elhagyásnak ezeket az eseteket azért nem minősíteném, mert ez utóbbi az egyik félnek egyoldalú — bár menthető és indokolt — cselekménye.) Ezekben az esetekben a tartási kötelezettség a megállapodásos különélés folytán tényleg nem szűnik meg. Másként áll azonban az eset akkor, ha a felek azzal a szándékkal szüntetik meg az életközösséget, hogy azt soha többé ne állítsák vissza. Nem az a lényeges, hogy egyut tal a bontóper lefolytatását is elhatározzák — elképzelhető olyan eset is, hogy a felek ezt nem tartják fontosnak — hanem azon van a súly, hogy a házasélet esszenciáiéját képező együttélést a felek egyszer s mindenkorra befejezték. A Kúria bontóperekben állandóan követett praxisa az, hogy turpis és mindkét felet vétkessé tesz az oly megegyezés, hogy a felek elválnak, mert a házasság jogi és erkölcsi fogalmával az ily megállapodás ellentétben van. Ily megállapodásban résztvevő fél csak akkor kérhet elhagyás alapján bontást, ha előzőleg a maga vétkességét exkulpálja és házastársát magánúton felhívja az életközösség helyreállítására. Már most nyilvánvaló, hogv ugyanaz a megállapodás, amely a bontóper szempontjából turpis, a nötartási per szempontjából nem lehet érvényes; a vétkesség nem szakadhat ketté és nem lehet más a nötartási per és más a bontóper szempontjából. Még más szavakkal: önmagának mond ellen ez a felfogás, amely a megegyezést addig a pontig, ameddig az csak a különélésről szól, érvényesnek tekinti, de érvénytelenné nyilvánítja a megállapodásnak az előző rendelkezéssel szoros kapcsolatban álló azt a további