Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 10. szám - A valorizáció fogalma és értékelmélete. Irta: Dr. Szentirmay Ödön [könyvismertetés]

302 se i legyen felépítve, másfelül jogunk egészébe minél teljesebben és zavartalanabbul legyen képes beolvadni. M. Nemzetközi kötelmi jog. Irta és a Magyar Jogászegylet és az Interna ional Law Association budapesti fiókjának 1927. január 22-én megtartóti ülésében felolvasta dr. Jacobi Andor. E füzet, amely a Magyar Jogászegyleti Értekezések uj folyama XVIII. kötetének 92. füzeteként a folyó év október havában jelent meg, a jogászvilág különös figyelmét érdemli meg nemcsak rendkívül nagy nemzetközi jogi látókört és mély tudást eláruló tartalmánál, hanem annál fogva is, mert úttörő azon a jogterületen, amelyben a magyar jog úgyszólván még serdületlen korát éli: a nemzetközi magánjog területén. Ajz International Law Association 1925. november 5-én „törvényösszeüeközési bizottság"-oí (Conflict of Laws Committee) küldött ki azzal a feladattal, hogy a legfontosabb kötelmi jogi problémák terén a törvények összeütközésére vonatkozólag egységes szabályokat dolgozzon ki. E bizottság Algol Bagge, a svéd legfelsőbb törvényszék birájának elnöklete ala'.t ki is dolgozta tervezetét és azt az ILA. 1926. augusztusában megtartott kongresszusa elé terjesztene. E tervezet államközi egyezmény tervezete, amely a kötelmi jog és különösen a szerződések tekintetében törvényösszeütközés esetében nyerne alkalmazást, elsősorban a vételi, vállalkozási és szolgálali szerződések körében. Szerző ezt a tervezetet és állásfoglalásai; ismerteti és megokolni törekszik, beállítva azt a nemzetközi magánjog terén eddig felmerüli jogalkotások, tervezések és tudományos kutatások perspektívájába, végül pedig közli a tervezet szószerinti magyar fordítását: M. A valorizáció fogalma és értékelmélete. Irta. Dr. Szenttrmay Ödön. Budapest, a Magyar Jogi Szemle kiadása, 1927. A kiváló szerző e nagyérdekü monográfiájában különös tekintettel kiván lenni az úgynevezett tiszta pénztartozások és köztük a készpénzkölesön átértékelésére, s ez utóbbi kérdésben e sorok írójával és a most alkotmányos tárgyalás alatt álló felértékelési törvényjavaslattal ellentétben az általános és minden vonalon való felértékelés mellett tör lándzsát az őt jellemző magas bölcseleti és etikai látószögből és ritka ideális lelkesedéstől áthatott meggyőző erővel. A kérdés érdemére itt nem térhetünk ki, csak egész általánosságban jegyezhetjük meg, hogy amily kétségtelen, hogy morál és filozófia elsősorban az államtól követeli meg a teljes valorizációt, éppoly szilárd alapja van annak a közmondásnak, hogy „szükségtörvényt bont" és „ahol nincs, ott ne keress". Hogy a magyar állam mai helyzetében tudna-e és milyen mértékű valorizációt nyújtani ama hitelezőinek, akikkel szemben őt erre a trianoni békeszerződés nem kényszeríti: ez nem filozófiai, nem morális, hanem — zsebkérdés, amelyet csak az tud megbízhatóan megoldani, akinek módja van arra, hogy az illető zsebben kotorászszon. De hogy a legkiáltóbb igazságtalanság — és tehát éppen a szerző morális nézőpontjából folyólag megengedhetetlen — volna tartozásaik felértékelt megfizetésére kötelezni mindazokat, akiket az állam morális és közvetlen eszközökkel kényszerűéit arra, hogy háborúját financirozzák és akikkel szemben most a non possumus álláspontjára helyezkedik: ehhez nem fér kétség. A háborút mindnyájan egyformán veszítettük el s így annak passzívumát mindnyájunknak aránylagosan kell viselnünk. Ez tulajdon-