Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 10. szám - A választottbiráskodás kézikönyve. Irta: Dr. Újlaki Géza [könyvismertetés]

303 kép az az egyetlen elvi alap, amelyre a Kúria valorizációs gyakorlata is támaszkodik. Ez az elv azonban csak bizonyos korlátok közt vezet a valorizáció elismeréséhez, mert kérlelhetetlen alkalmazása annak ellenkezőjéhez vezetne. A Kúriának nincs módjában, hogy az államot tartozásai felértékelt megfizetésére kötelezze, tehát neki és mindenkinek, aki valamely tartozási tipus felértékelésének kérdésével foglalkozik, számolnia kell azzal a ténnyel, hogy az állam a maga tartozásait elértéktelenedni engedi. Mindazokkal az érdekkörökkel szemben ennélfogva, amelyek ezt a veszteséget általában viselik, a jognak kíméletesebbnek kell lennie, mint azokkal szemben, akiknek módjukban van, hogy azt egészben vagy részben a saját adósaikra áthárítsák. Minthogy pedig itt tömegjelenségekkel állunk szemben, amelyeket csak sematikusan, általános kritériumok alapján lebet elintézni, a jog a kisebb rosszat, a kisebb igazságtalanságot választja, amikor elzárkózik a felértékelés elől oly adósokkal szemben, akik ily kíméletre szoruló kategóriába tartoznak. Mindez azonban nem von le semmit abból az elismerésből, amelyet a jelen mű szerzője méltán kiérdemelt, aki nagy elmélyedéssel, magas ideális álláspontról, kiváló elmeéllel és virtuozitással száll sikra tétele mellett. M. \ A választottbiráskodás kézikönyve. Irta: Dr. Újlaki Géza. Budapest, Dick Manó kiadása, 1927. A testes, 329 oldalra terjedő kötet a választottbiráskodás körül való tudnivalókat egységbe foglalja össze. A nagy szorgalommal és tárgyismerettel összegyűjtött igen bő anyagnak ez a rendszeres feldolgozása már magában véve is közszükségletet elégít ki s eddig hiányzott, ama számos és kiváló feldogozás dacára is, amelyben ez a matéria részben a perjogi tan- és kézikönyvekben, részben pedig dr. Fabiniji Tihamér jeles monográfiájában külön is részesült. A rendszer, amelybe szerző terjedelmes anyagát hozza, azonban tudományos szempontból is jelentős alkotás, amelyet ilyen szerteágazó és a jognak minden terén átszövődő masszánál ezzel a tökéletességgel és következetességgel keresztülvinni nem volt könnyű feladat. A részletekben a szerző az elméleti állásfoglalások elől inkább kitér, mintsem hogy a számtalan vitakérdés megoldásához a maga részéről állást foglalna, amit bizonyos fokig igazol a gyakorlati cél, amelyet a szerző maga elé tűzött. így azzal, hogy a receptumot sui generis contractusnak tekinti (73. 1.), annak jogi természetére vonatkozólag még semmit sem mondott. A magánjogi kérdésekben sem megy mindig a dolgok mélyére, például amikoi Almási-\a\ polemizálva azt vitatja, hogy a birói egyességet a magánjogi érvénytelenségi okok alapján nem lehet megtámadni, s ezt a birói egyesség perjogi természetével okolja meg. Az irodalomban és judikaturában rég tisztázott dolog, hogy például kényszer, megtévesztés stb. alapján külön perben a bírói egyességet éppúgy meg lehet támadni, mint bármely más akaratnyilvánítást, s hogy ez a kereset (vagy kifogás) a perjogi megtámadó eszközöktől (perújítás, semmisségi kereset) teljességgel független jogeszköz. Végül nem hallgathatjuk el azt az észrevételünket, hogy a választóttbiróság kérdésével foglalkozó hazai irodalom csak hézagosan nyert felhasználást, ami nemcsak az idézések hiányosságában mutatkozik, hanem abban is, hogy a szerző nyilván sok kérdésben revideálná és kiegészítené állásfoglalásait, ha az eddigi irodalmat behatóbb tanulmányozás tárgyává tenné. Viszont nagy előnye a műnek és bizonyára népszerűségét is nagyban elő fogja mozditani a Mintatár, amely annak IV. részeként a 314—321. lapokon foglaltatik s amely minink közül az 1. számú — igen helyesen — szem előtt tartja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kebelében alakult állandó választottbiróság formuláját.