Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 9. szám - Ügyvédi közmegbizatások

248 képező eme munkaalkalmak hogy oszoljanak meg egyrészről igazságosan a kari érdek szempontjából, másrészről helyesen a képviselet tárgya szempontjából az ügyvédi kar egyes tagjai között. A nehézséget növeli az a meg nem változtatható tény, hogy a közmegbizatások kiosztása nincsen és nem is lehet egységesen egy kézben összpontosítva, hiszen köztudomású, hogy ilyen kirendelések hol a kir. törvényszékek, hol a kir. járásbíróságok, hol a büntetőbíróságok, néha a polgári és büntető fellebbviteli bíróságok, sok esetben közigazgatási hatóságok — például az árvaszékek — hatáskörébe tartoznak. Ha már most az osztó igazságnak abból a követelményéből indulunk is ki, hogy a közmegbizatások elosztásában a cumulátió feltétlenül elkerülendő, vagyis egy ügyvéd a többi kartársak rovására ismételten közmegbizatásokban nem részesíthető, ennek az elvnek a gyakorlati keresztülvitele abba az akadályba ütközik, hogy az egyik kiosztó hatóság nem bír hiva íalos tudomással a másik kiosztó hatóság által kiosztott közmegbizatások javadalmazott jairól. A nehézséget növeli továbbá az is, hogy bármilyen az osztó igazság elvét követő rendszer, intézményesítése esetében is az egyes javadalmazottak a gyakorlati életben nem egyformán tekintik magukat részesítetteknek, lévén az egyik közmegbizatás anyagi eredmény nélküli, vagy e részben igen csekély, mig a másik esetleg bővebb anyagi eredménnyel kecsegtető. Az igazságos kiosztás egy további akadályát képezi az, hogy a kiosztó hatóság nincsen kellőképen és intézményesen tájékoztatva a kar „incapax" tagjairól, vagyis előfordulhat a gyakorlatban, hogy ténylegesen a kar olyan tagja részesül közmegbizatásban, aki tételes szabálynál fogva — igy például a csödönkivüli kényszeregyezségröl szóló E. 14. §-a, amely a vagyonfelügyelői kirendelés előfeltételéül a „megbízhatóságot és kellő szakismeretet" szab meg, vagy a közfelfogásnál fogva — például bizonyos tartamú ügyvédi gyakorlat, fegyelmi feddhetlenség stb. — erre a közmegbizatásra nem lett volna kirendelendő. Végül a kiosztásban részesülök szempontjából az elégedetlenség legtermészetesebb kutforrását az képezi, hogy a kiosztásra minden tekintetben alkalmas személyek száma fordított arányban áll a kiosztási alkalmakhoz, vagyis a juttatásra alkalmas személyek száma folyton növekszik, a gazaasági és a jogi élet rendezettsége felé való törekvések eredményes előrehaladása ellenben a közmegbizatások eseteit természetszerűen apasztják, s ez utóbbi kérdésben minden becsületes ember azt kell hogy kívánja, bárha ezen kiosztási esetek és alkalmak mennél inkább apadnának., Szerintem ezek a nézőpontok tették eddig lehetetlenné, hogy a közmegbizatások elosztása tételes szabályozással intézményesittessék. A szabályozás terén eddig tapasztalt kísérletek és propoziciók sem mondhatók olyanoknak, amelyek a kérdést közmegelégedésre megoldják. Itt van mindjárt a kir. Igazságügyminiszter urnák annak