Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 9. szám - Ügyvédi közmegbizatások

247 műkre és nemcsak a fékevesztett támadókkal, de az ingadozók kishitüségével és a túlzók szenvedélyével szemben is a nemzet jogérzetét, eleven lelkiismeretét szólaltatta meg. A kongresszus e hivatott vezetőiben klasszikus tisztaságában nyert kifejezést a magyar ügyvédség minden providenciális erénye. Vezérek, nemcsak azért, mert egy fejjel emelkednek a tömeg fölé, de mert — mint kristálytiszta prizmákban — százszoros fényben látjuk bennük lobogni azokat a sugarakat, amelyek mindannyiunk lelkén átrezdülnek. Dr. Varannai István. Ügyvédi köz megbízatások. Kedves szerkesztő barátom! Véleményadásra szólitottál fel az ügyvédi közmegbizatások szabályozása kérdésében. Szívesen állok rendelkezésedre, de bevezetésül ki kell jelentenem, hogy a kérdés annyira nehéz és szövevényes, annyira foglalkoztatja évtizedek óta az ügyvédi kamarákat, a bíróságok vezetőit és az igazságügyminisztériumot is, — anélkül, hogy eadig intézményes szabályozás sikerült volna, hogy lehetetlennek tartom a kérdést egy szaklapban megjelenő cikk keretében megoldani. Legfeljebb néhány gondolatot dobhatunk a közvéleménybe, mely a kérdést subjektiv és objektiv fénnyel világítja be, s azl eredményezheti, hogy magát a kérdést tisztábban lássuk. Mindenekelőtt el nem vitatható és el nem gáncsolható az a tény, hogy mindenütt, ahol akár ismeretlen tartózkodás, akár cselekvőképesség hiánya vagy korlátolt volta miatt, akár bármi más állami vagy társadalmi közérdekből kifolyólag természetes vagy jogi személyek képviseletre szorulnak, úgyszintén mindenütt, ahol vagyontömegek szakszerű kezelésre szorulnak, az ezen jog- és életviszonyokkal kapcsolatosan szükséges megbízatások igazságosan csakis az ügyvédi karnak juthatnak. Próbálták ezt az objektiv igazságot is döngetni, s főleg elgáncsolni, de eddig sikertelenül. Az élet ugyanis még azokat a köröket is, amelyek nem mondhatók az ügyvédség barátainak, meggyőzték arról, hogyha ezeket a küzmegbizatásokat egyes — mondjuk — edciig kivételes esetekben nem ügyvédre bizták, az eredmény sem anyagiakban, sem a sikeres ellátás tekintetében nem volt kedvezőbb, nem is beszélve arról, hogy ezen kivételes esetek legtöbbjében a jogiakban járatlan közmegbizott kénytelen maga mellé juris paratus ügyvédet venni, ami rendszerint egyrészről bizonyos nehézkes kétéltüséget, másrészt kétirányú anyagi megterhelést eredményez. Idáig tehát szerintem nincs is imminens veszély a tekintetben, hogy a körvonalozott közmegbizatások az ügyvédség munkaalkalmainak köréből kivonhatók volnának. A kérdés nehézsége tehát csak ott van, hogy — talán szabad ezt a kifejezést használnom — az ügyvédség köztulajdona'