Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1927 / 9. szám - A csődönkívüli támadójog kérdéséhez. Észrevételek Meszlény Artúr ily tárgyú törvénytervezetéhez
215 Az tagadhatatlan ugyan, hogy a kérdés szabályozása ki kell terjedjen arra az esetre is. hogy ha a megtámadási jog érvényesítése vagy ítélet hozatala után az adós vagyona fölött csődöt nyitnak, mily jogszabály szerint rendezendő ez az uj helyzet? Ezt azonban röviden (pl. német törv. 13. §.) kell szabályozni, nem pedig ugy, hogy csődre való folytonos gondolás és utalás a kérués egész szabályozását ugyszólva dominálja. Ehhez járul még egy körülmény. A T. ugyanis a maga egészében ugy jelentkezik, mint a csődtörvény egyik kiegészítő < része. így beállítani a dolgot talán azért nem helyes, mert a mai csődtörvényünket kiegészítő törvényt inkább ne hozzanak. A csődtörvény revízió alá vétele, módosítása, kiegészítése stb. elmaradhatatlan, de ki tudja, hogy arra mikor kerül reá a sor? Abból mikor lesz törvény? Nem tudom, nem-e áll fenn még mindig a már frázissá vált mentegetődzést a mai viszonyok még nem alkalmasak ily „nagyobb alkotásra". Hogy uj csődtörvényt belátható időben kapunk-e, az legalább is kétséges. Már pedig éppen ehhez fűződik az aggályom, hogy előbb uj csődtörvényt akarnak csinálni és csak azután uj megtámadási jogot. Ebben az esetben igazán kiszámithatlan, hogy ez az utóbbi törvény mikor fog napvilágot látni. Éppen ezért, hogy ne késleltessük mesterségesen a megtámadási jog törvényes szabályozását és hogy senki se mondhassa azt, hogy ilyen, mintegy a csődtörvényre alapított T.-nek előfeltétele uj csődtörvény megalkotása (ami által bizonytalan időre tolódnék ki a megtámadási jog megalkotása), függetlenítsük ezt a kommerciális és csödtörvényi viszonylattól és készítsünk rövidebb és kizárólag az általános magánjogi elveken nyugvó csödönkivüli törvényt. Ebben az esetben rövid idő alatt meglesz a megtámadási jogot szabályozó törvény, amely — ugy mint más országokban is — nálunk is be fog válni. Ne markoljunk ezúttal tul nagyot. Ebből az alapszempontból kiindulva, a T. részleteire csak a következő észrevételeim vannak, megjegyezve, hogy stiláris móuositásokra egyáltalában nem terjeszkedem ki. A 2. § szerint a T. rendelkezései kiterjednek az örökösnek a hagyatékra vonatkozó jogcselekményeire is. Ez a*§. nézetem szerint igy nem fogadható el. Ha az erő' kös törvénynél fogva kötelesrészt, hagyományokat stb. kifizetett, akkor is^elyt fog ez a §? Hisz, ha az örökös azt a kielégítést tette azzal a szándékkal, hogy a hitelezőit megrövidítse és erről a köteles részre jogosított tudott, akkor már erre nincs szükség, mert a T. 6. §-nak esete forog fenn. De hogy áll ez a dolog akkor, ha a köteles részre jogosított jóhiszemű volt? Vagy ha az örökös jóhiszemben volt, ha ugyanis azt hihette, hogy a hagyatéki vagyon ugy a kötelesrész. mint a hitelezők kielégítésére elegendő? De még több variáció is elképzelhető, amely a 2. § alapján nem lesz megoldható. Ha ez a § a német törv. 3. §-ának akar megfelelni,- akkor abban a szövegezésben veendő fel, nem pedig ily nagy általánosságban. Ha ez a §. egészen ki is marad, a netán felmerülő esetek az örököst illetőleg a T. többi rendelkezése alapján megoldhatók.