Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1927 / 8. szám - Az Országos Ügyvédszövetség balatonfüredi vándorgyülése
16 1. Oly gazdasági politikát folytatni, mely javit a mostani helyzeten. 2. A közigazgatást modernizálni, demokratikus elvek szerint felépiteni és a kontradiktórius eljárást a közigazgatásba is bevezetni. 3. A birói eljárást gyorsitani. Lehetetlen állapot nem csupán a peres felekre, hanem az ügyvédekre is, hogy egész egyszerű tény- és jogkérdéseket érintő perek befejezése éveken át tartson. 4. Megszüntetni, hogy büntető ügyekben 9 órára tűzessék ki minden, egy tanács elé kerülő ügy, s igy az ügyvéd kénytelen legyen egy ügy miatt sokszor egész délelőttiét várakozásban eltölteni. 5. Kieszközölni annak a rendeletnek megváltoztatását, mely szerint a minisztériumban felvilágosítást ügyvédek is csupán 12—14 óra között kaphatnak. A miai állapot tarthatatlan. Az ügyvéd nem tekinthető egyszerű magánfélnek. Dr. Holitscher Szigfrid a budapesti kir. közjegyzői kamara alelnöke: Az ügyvédtársadalom helyzete kétségkivül súlyos, és ez magyarázatát abban leli, hogy sokkal több ügyvéd van, mint az a részükre kínálkozó munkaalkalmak szempontjából kívánatos volna. Ebből kiindulva annyival kevésbbé tarthatom a numerus clausust oly intézkedésnek, amely nem volna megindokolt és amely az ügyvédi kamara autonómiáját veszélyeztetné, mert hiszen a közjegyzői karnak is a numerus clausus intézménye képezi alapját a nélkül, hogy az igazságügyi kormány azt politikai célok szempontjából kezelné. Minthogy az ügyvédség és a közjegyzöség egyaránt a jogszolgáltatás terén működnek és csak annyiban különböznek, amennyiben az egyik tevékenysége a peres, a másiké a perenkivüli ügyekre van határolva, ennélfogva, ha a numerus clausus intézménye az egyiknél fentartható, ugy a másiknál sem lehet kifogásolni. Vannak azonban más eszközök is az ügyvédség bajainak orvoslására. A bíróságoknak a perenkivüli eljárásoktól való mentesítése olyképen, hogy ezekkel az ügyvédek vagy közjegyzők bízatnának meg, kétségkivül hasznos eszköznek bizonyulna. Amennyiben tehát ezen a téren az ügyvédség munka-