Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 7. szám - Die Organisation der Rechtsgemeinschaft. Untersuchungen über die Eigenart des Privatrechts, des Staatsrechts und des Völkerrechts. Von Dr.Walther Burckhardt [könyvismertetés]

65 B 003 ^'^k* meghatalmazott jogköre. A felperes jogelőde, aki —az akkor ellenséges bombázásnak kitett Fiúméban az alperes szállítmányozó cég ottani fiókjának főnöke volt, az alperes buda­pesti cégvezetőjéhez intézett levelében ezüst és aranynemüekkel telt ládá jának a cég központjában, esetleg egy értéktárgyak őrzésére speciális helyi­séggel rendelkező raktárházban, vagy valamely bank safejében való be­raktározása elvállalását és a tekintetbe jöhető dijak közlését kérte. A jog­nyilatkozatoknak értelmezéséről szóló anyagi jogi szabályok szerint a cég­vezetőnek ezt a levelet, habár az a saját személyének volt is címezve és­baráti hangon volt is szövegezve, a fennforgó körülmények józan mélta­tása mellett cégéhez intézett ajánlatnak kellett vennie. Miből következően a cégvezetőnek az említett ajánlatra adott válasza a cég nevében kijelen­tett elfogadásnak, E. jelű levele pedig a láda átvételét ugyancsak a cég nevében elismerő nyilatkozatnak minősül. E nyilatkozatok alapján tehát a felperes jogelődével szemben a K. T. 49. §-a értelmében az alperes cég van kötelezve. Nem változtat ezen az a körülmény, hogy értéktárgyaknak letéti őrzése nem tartozik az alperes kereskedelmi üzletének köréhez, a K. T, 38. §-a szerint ugyanis a cégvezető kereskedelmi üz'et folytatásával járó minden ügyletre fel van jogosítva, habár az nem is tartozik a főnök üzle­tének körébe. (Curia P. IV. 4646/1926. sz. 1927. márc. 3-án.) Keresk. meghatalmazottak, hatáskör. A kereseti köve­telés alapjául szolgáló 4 drb betéti könyv első oldalán a következő bejegyzés foglaltatik: „Aranyban fizetendő." A bejegyzést alperes segédkönyvelője eszközölte, aki 1910 I. 7-én, 1912 IV. 15-én, 1913 VII. 29-én és 1914 III. 13-án a betétek elhelyezésekor az aranyban leendő visszafizetésre ígéretet tett. E tényállás mellett nincs jelentősége annak, hogy alperesi intézet aranybetétek elfogadásával és kifizetésével nem foglalkozott és hogy alperes könyveiben erre vonatkozó feljegyzésnek nincs nyoma. De súlytalan az a védekezés is, hogy az emiitett kötelezettség vállalásához alperesnek valamely üzletvezetéssel megbízott tisztviselője vagy igazgatója hozzá nem járult. Ugyanis az irányadó tényállás s az alap­szabályok szerint betétek elfogadásával és kifizetésével alperes részéről a könyvelő, pénztárnok és a napi biztos volt megbízva. A K. T. 43. §-ából következik, hogy a nevezettek jogköre kiterjedt mindazokra a jogcselek­ményekre, amelyeket az ilynemű ügyletek szükségessé tesznek. (Curia P. VII. 5106/1926. 1927 április 8-án.) Részvényesek gyűlése a közgyűlési alakiságok mellőzé­sével. Az alakszerűségek betartása nélkül a részvénye­sek összejövetele és megbeszélése csak egyszerű értekezletnek minősül, melynek akár szavazáson is alapuló eredménye nem tekinthető törvény­és alapszabályszerü határozatnak még akkor sem, ha a történtekről sza­bályszerű lefolyású közgyűlés megtartását tanúsító jegyzőkönyv is vétetik fel és azt az arra hivatottak alá is irják, mert a mellőzhetetlen alaki­ságok megtartásának hiányát a valóságnak meg nem felelő tartalmú jegyző­B003 B 013

Next

/
Thumbnails
Contents