Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 7. szám - Die Organisation der Rechtsgemeinschaft. Untersuchungen über die Eigenart des Privatrechts, des Staatsrechts und des Völkerrechts. Von Dr.Walther Burckhardt [könyvismertetés]

59 Nyugdíj valorizációja és létminimum. Az a körülmény, hogy a nyugdíjnak 40%-os átértékeléssel megállapított összege adott esetben a nyugdíjas szűkös megélhetésére sem volna elégséges, különös méltánylást érdemlő oknak tekintendő ugyan, ez a körülmény azonban teljes súllyal csak a nyugdíjas vagyontalansága és keresetképtelensége, a nyugdíjas eltartására utalt nagy család létezése és ezek mellett abban az esetben lehet a mérlegelés tárgya, ha az alkalmazott egész munkaképes életidejét, vagy legalább annak nagy részét töltötte a munkaadó szolgálatában. Ha azonban a nyugdíj alacsony voltának a rövid szolgálati idő az oka, akkor a létminimum az átértékelésre lényeges befolyással nem bir. (Curia P. II. 6890/1926. 1927 március 31-én.) Ingatlan Vételár valorizációja. Az eladó a vételárhátralék követelését a pénz romlásával, nem pedig az ingatlan értékének esetleges emelkedésével arányban álló összegben követelheti, mivel az ingatlan belső értékének a tulajdon hatályos megszerzése után bekövetkezett emelkedése az uj tulajdonos javára esik, a hátralékos pénzbeli vételár tehát csakis ennek átértékelésével állapitható meg. (Curia P. V. 2753/1926. 1927 április 5-én.) Nyugdijpótlék-biztositás valorizácója. A bírói gyakorlat szerint a tiszta pénztartozások rendszerint nem valorizálhatok; a felperes követelése azonban, amely nyugdíjpótlék biztosításából származik, tiszta pénztartozásnak nem tekinthető, mert annak tárgyát tartásra szánt összeg képezi, amelyet a jogosított a már teljesített évi dijak fizetése ellenében életfentartás céljaira követel. Ennélfogva az a körülmény, hogy a peres felek egymással kötelmi viszonyban állanak és ebből folyóan a követelés pénztartozásnak volna tekinthető, — szintén nem akadályozza annak átértékelését. De nem akadályozza a kereseti követelés átértékelését az sem, hogy az biztosítási ügyletből ered. A bírói gyakorlat szerűit ugyanis a K. T. 453—463. §-nak rendelkezései alá eső biztositó vállalatok ellen a biztosítási ügyletekből támasztott követelések azért nem valorizálhatok, mert ezek a vállalatok díjtartalékaikat a K. T.-ben meghatározott módon tartoztak elhelyezni; az igy elhelyezett díjtartalékok pedig a bekövetkezett pénzromlás következtében nagymérvű értékcsökkenést szenvedtek. Alperes azonban a fentebb kifejtettek szerint egy magánjogi egyesület, amely a K. T. rendelkezései alá nem tartozván, díjtartalékát és a tagok által befizetett dijakból előállott vagyonát ingatlanokba fektethette és azt ilyen módon a nem vitás tényállás szerint az elértéktelenedéstől megmentette. (Curia P. II. 3711/1926. 1927. március 31-én.) Megőrzés végett átvett pénz valorizációja. Az okirat tartalmából, a felek előadásából és a per egyéb adataiból megállapítható, hogy az ügylet létrejöttekor a felek kétségtelen szándéka ás célja az volt, hogy az alperes 5050 koronát megőrzés végett átvesz és ezt az értéket a felperesnek az okiratban megjelölt időben visszaadja. A 311 A 311 A 311 A 311