Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1926 / 3. szám - Kamatproblémák
8 7 tudat egységes, hogy a régi tétel már fenn nem tartható. Az 1923. évi XXXIX. t.-c. rendelkezéseire utalva — mint emiitettük, az intézmény fogalmi leltárát összezavarva, de az eredményt tekintve helyes és praktikus meglátással — sokáig az ott foglalt kárkamatot (heti 2%. majd havi !•%%) vitték át a jogügyleti kamat területére és annak mértékét mint egyúttal jogügyleti kamatmaximumot deklarálták. A budapesti tkvi hatóságok például azelőtt heti 2 percent, most havi 1 és V2 percentes kamatot kebeleznek be. A fejlődés iránya azonban gyorsan kicsapott az egyáltalán nem neki szabott mederből, nem igazodik már a miniszteriális kamat mértékéhez. A budapesti törvényszék 21. fölebbezési tanácsa évi 24 százalék kamat lejegyzését rendelte el — évi 18% min. kamat idején — a következő indokolással: „kir. törvényszék teljes tudatában azon hátrányoknak, melyek a teljes gazdasági szabadság megengedésének következményeiként jelentkezhetnek, mégsem zárkózott el azon álláspont elől, hogy a mai rendkívüli viszonvok mellett a kiköthető kamat mérvét szabályozó korábbi törvények hatálya felfüggesztettnek lévén tekintendő, a felek által kölcsönös megegyezés utján megállapított kamattétel, tekintet nélkül arra, hogy az az 1923. t.-c. alapján kiadott rendeletben meghatározott teljes kártérítés mérvét meghaladja — a kérdés törvényhozási rendezéséig — törvénybe vagy jó erkölcsbe ütközőnek nem tekinthető, ha csak annak mérve már eleve is nyilvánvalóan nem viseli magán az uzsora jellegét". Ugyanezen tanács 7165 2"). sz. végzése évi 18%-öt állapit meg a hitelező kérelmére, hangsúlyozva, hogy az 1877. évi 8. t.-c. rendelkezései ez idő szerint nem alkalmazhatók, az 1923. évi 39. t.-c. pedig nem szerződéses kamatról, hanem kárkamatról rendelkezik. A PIV 3292 ' 24. sz. határozat tovább megy és a szerződéses megállapodással kikötött kosztkamat iránti igényt is jogi oltalomban részesiti, mert a kosztkamat iránti kikötés is lényegében a valutaromlás elleni védekezés egyik eszköze. A valorizáció és a kosztkamat célbeii analógiáját állapítja meg és kikötés folytán az utóbbit meg is itéli a PIV 4893/24. sz. i télét. A kosztkamat jogérvén vesén kiköthető, mondja a PIV 4893/24. sz. Ítélet." ATégül a Curia effektív dollártartozás után heti L% kikötött kamatot is megítélt, mondván, hogy az ilyen megállapodás a kamatfizetés terén az okirat kelte idejében kialakult szokással nem ellenkezik", sem jó erkölcsökbe, sem pedig jogszabálvba ütközőnek nem tekinthető és igv joghatályos." (PVTI 6632/24). TTgy vagyunk, mint a turista, aki magas fenyők