Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 3. szám - Kamatproblémák

86 bad akaratával a lejárát előtti időre megállapított olyan kamatlábat, amelyet a lejárat utáni időre maga a torvény rendel el: ki vonhatná kétségbe, hogy a törvénnyel ellenkező szokás keletkezett és hogy az élő jog fáján elkorhadt ágak helyébe a szokásjog friss hajtásokat oltott. A szokás derogativa virtusának, törvényrontó erejének legélesebb formájával, az elavulással (desuetudo) állunk itt szemben. A régi jogtétel oly messze maradt el a körötte fejlődő élettől, hogy a szokás teljességgel letördelte minden szankcióját és oly ártalmatlanná tette, hogy ünnepélyes eltemetése, formaszerű hatályon kívül helyezése is feleslegessé vált. Érezzük, hogy megállapításunk veszedelmes kérdéseket érint. Halljuk az ellenvetést, hogy a szokás törvény, rontó erejének elismerése a jogbizonytalanság és anarchia útját egyengeti. Való is, hogy a desuetudo a jogélet meglehetős bizonytalanságát idézi elő. Ebből azonban ukszerüleg az következik, hogy a törvényhozónak lépést kell tartani az élet fejlődésével, de nem az, hogy ha a reformok elmulasztása folytán a tételes törvény ellentétbe került a jogi közmeggyőződéssel, akkor elfojtsuk az élet jogának egyetlen lehetséges érvényrejutását. Az emberi társadalmak berendezésének legfőbb — minden tételes szabály fölött lebegő — törvénye az észszerű és a helyes. Ahol a törvénynek az ellenkező szokás által való megváltoztatása szükséges és helyes, ott semmiféle elmélet nem fogja az egészséges jogi felfogást meggátolni abban, hogy ezeket a változásokat a gyakorlatban megtegye. Egyébként is ez a korrektivum nem alantas forrásból fakad. Magyar jogász előtt fölösleges a szokásjognak a kútfők hierarchiájában elfoglalt előkelő helyét védelmezni. Nemzeti jogunk a törvényszó tiszteletben tartása mellett sohasem vetette alá magát a tételes kútfő cleszpotikus uralmának, valahányszor az elvesztette a helyes közmeggyőződésbe kapcsolódó gyökereit. Ilyenkor mohón szítta magába a szokásjog friss levegőjét — föltéve, hogy azt a jog és az élet eleven sugallata hatotta át. Másfelől egy pillanatig sem áltathatjuk magunkat azzal, hogy a leromlott törvénytétel helyébe a szokás valami egyenlő értékű normát teremtett volna. A jogélet rengetegében a szokásjog sohasem olyan biztos iránytű, mint az irott törvény merev, de határozott szava. Amily egységesnek mutatkozott a szokásjog a régi tétel lerombolásában, olyan ingadozó és bizonytalan a konstruktiv, normativ célkitűzésben. A régi törvény alapja megrendült, az uj szemlélet minden irányban áttörte a tételes kereteket és ujat keres, de az újdonságban csupán az a