Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / Tartalommutató - 1926 / 1-2. szám - Változatok a V-huron. (Tépelődések a valorizációs törvényjavaslat fölött.)

1G Dr. Schivartz Tibor Bizonyítékok, melyek a bitói eljárás folyamán a felek által nem tekinthetők meg és ennek dacára a határozat alapjául szolgálnak, oly nóvum, melyhez hasonlóval, a Corpus Jurishan nem találkozunk. Egy célt tévesztett intézkedés, mely feltétlenül megváltoztatandó, mert alapul szolgálhat arra, hogy hatálytalanná tegye azt a nagy elvet, mely a birói határozatoktól azt is kivan ja, hogy azok küzmegnyugvást keltsenek. Dr. Stfivartz Tibor kir. járásbiró. ^\ Változatok a V-huron. ^(^(Tépelődések a valorizációs tiírvénij'javaslat fölött.) Nem, ezen nem lehet segíteni. Ha az állam a lelkére ludja vonni, hogy egy egész generációban végkép lerontsa az igérelei komolyságáha vetett hitet, ha magára veszi, hogy a háborút az özvegyek és árvák pénzén (,Árvák keserve, özvegyek siralma nyög belé . . ."), a kis betevők megtakaritotl, garasain, a hadikölcsönök első jegyzőinek lillérein finuncirozza, akiket nem is mindig gyengéd nyomással, de mindig annak hangsúlyozásával birt a hitelezésre, hogy az nemcsak hazafias kötelesség, hanem jó üzlet is, ha mondom mindezekkel szemben most a sacro ryoüimo álláspontjára helyezkedik: akkor tudnia kell, hogy nem tehet másként, hogy magamagát s ezzel valamennyiünket végromlásba döntene, ha bármi szerény valorizációt vállalna. Ha pedig ez igy van, akkor a jogász fejet hajtva visszaemlékezik mindazokra az esetekre, amikor a salus rcipubli 'dc suprcma Icx erőszakot telt a jogon és igazságon s egy mély sóhajjal napirendre tér. Ennek a sóhajnak azonban hadd szegezzük le a belső szavát, mint magánjogászok, akiknek a köz érdeke mellett s — mondjuk — azt követő sorrendben, de a jogos magánérdek is fontos és oltalomra méltó. Azt mondja e sóhaj: legalább jegyezné meg az állam, amely most egyszerű, de nemes gesztussal megtartja a pénzünket, hogy ennek erkölcsi igazoltsága csak abban a tudatban van, hogy l'état c'est moi, hogy ezt az áldozatot meghálálja abban a valamennyiünket egyforma melegséggel magához ölelő anyai szeretetben, biztonságban, oltalomban, a személyiségi jogok és szahadságok egyenlő megoltalmazásában, amelyért az állam végeredményben mégis csak van. Ez nem a do tU dcs kalmár mentalitása, hanem az a gondolat, amely az ajándékot vastag hálátlanság cimén megtámadhatónak tekinti és amely a tartásra kötelezettet tartozása alól feloldja, ha a jogosult vele szemben oly magatartást tanusit, amely öl az öröklésre is érdemetlenné teszi. Legyen az 1926. esztendő az az év, amelyben a nem valorizált pénztartozások megélik a maguk valorizálását — a személyiségi jogok renaissance-ában, demokráciában és jogegyenlőségben.