Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1926 / 4-5. szám - Az ügyvédi költség védelméről. (A Ppé. 18. §. kiépítése.)
148 SZEMLE. Jogalkotás. Az ügyvédi költség védelméről. (A Ppé. 18. §. kiépítése.) I. Az ügyvédet megillető költségnek, mint megannyi sok más jogi intézménynek gyökerei a római jogba nyúlnak vissza, ahol az az ügyfél és az ügyvéd közti megbizási, tehát szorosan magánjogi viszonyból ered, mint az ügyfél érdekében történő fáradozás dijazása. A római jogtörténelem kétféle ügyvédtipiist fejlesztett ki; az egyik, az alacsonyabb jogi ismeretekkel rendelkező: az advocatus volt, aki az ügyfél érdekében postulált, azaz a magistratus előtt inditványokat tett; mig a magasabb fokú jogcrtö: a juris peritus (consultus) feladata elsősorban a tanácsadásban állott; azonban az ügyvédség mindkét neme hosszú időkön át egyképen tiszteletbeli szolgálatnak tekintödött, amelynek viselője hirre és méltóságra tett szert, de nem anyagi előnyökre. Csak a császárság idején válik a szónokló ügyvédség mind rendszeresebben megélhetést célzó polgári hivatássá, de nem minden korlátozás nélkül. így tudjuk, hogy a per eredményében való részvétel sokáig egyenesen el volt tiltva (az a. n. pactum de quota litis), mig a későbbi időkben a római ügyvédség dijazása oly formák közt történik, amely a mai modern viszonyokkal meglepő analógiákra mutat. így talán megemlíthetjük, hogy Diocletianus császár 301-ben kiadott edictuma megállapítja, hogy az advocatusnak és a juris peritusnak a keresetindításért (postulatio) 250, egy-egy tárgyalásért (cognitio) pedig 1000 dénárnyi tiszteletdíj járt. De ugyanekkor igen súlyos szankció is sújtotta az alaptalanul perlekedőt és pedig úgy felperesi, mint alperesi viszonylatban (poenae temere litiganlium), igy a sponsio poenalis a perérték Y2 — K-ad részét tette ki, aszerint, hogy mily jogi alapon nyugodott a pervita. Viszont a perbeli képviselő viszonya az ellenfélhez a lehető legközvetlenebb volt, mert a római jogtörténet fejlettebb korszakaiban a peralapitás (litis contestatio) után maga a képviselő javára, illetve ellenében -történt a marasztalás, mintegy novatio utján s igy az ügyvéd jogai aligha voltak kijátszhatók Az 1874-es ügyvédi rendtartásunk (54. §.) és úgy az 1868 : 54. törvénycikkbe foglalt régi perrendtartás, mint a későbbi sommás eljárási törvényünk elvileg elismerték ugyan az ügyvéd igényét a perben végzett munkájának díjazására, de teljesen elzárták attól a legtermészetesebb fedezeti alaptól, mell.