Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 3. szám - Ügyvédi immunitás

122 gyűlés tagjai ellen, az országgyűlés előzetes felhatalmazása nélkül, nem indítható semmi olyan eljárás, mely őket hivatásuk gyakorlásától elvonhatná. A felelőtlenségnek biztosítása legelső sorban a szólásszabadság biztosításából áll. Ez a szólás-szabadság nem abszolút, amennyiben tételes rendelkezések — így különösen a házszabályok — gondoskodnak arról, hogy a szólásszabadság ne fajuljon el. E tekintetben felhivom a figyelmet a mentelmi joggal kapcsolatos fejlődésnek ismertetésére — lásd: Tomcsányi Vilmos Pálnak A Mentelmi Jogról című munkáját. — Hogy bizonyos időkben mily szűkre kívánták fogni a mentelmi jogot, erre példa az angol király nevében 1593-ban adott kormánynyilatkozat, mely szerint: „a parlamenti szólásszabadság nem jelenti azt, hogy mindent mondhat bárki is, ami eszébe jut, hanem csak azt, hogy az illető igent vagy nemet mondhat". Hogy ez a szűkkeblű szólásszabadság nem elégítette ki az angol parlamentet, az kézenfekvő. Az angol mentelmi jognak története végre arra az eredményre vezetett, hogy a Bíll of Rights-nek 9-ik cikke szerint: ,.a parlamenti beszédek, vitatkozások és eljárások nem lehetnek üldözés és feleletre vonás tárgyai semmi törvényszék előtt, vagy más helyen, kivéve magát, a parlamentet'". Áttérve ezek után az ügyvédi immunitás kérdésére, nyilvánvaló az, hogy az Ü. R. 52-ik §-ában biztosított „teljes szólásszabadság" nem jelentheti azt, hogy az ügyvéd hivatásának gyakorlása közben büntetlenül követheti el mindazokat, a bűncselekményeket, amelyek elméletileg véve élőszóval elkövethetök, igy pl. az istenkáromlás, a király elleni sértés, az izgatás bűncselekményét stb. Maga az Ü. R. felhívott szakasza ugyan csupán azt a korlátozást tartalmazza, hogy: „az ügyvéd úgy bíróságok, mint hatóságok előtt mindenkor az 1868. 54-ik t.-c. 118. §. rendeleteit az abban foglalt következmények terhe alatt megtartani köteles". Ezen utóbbi törvényhely tudvalévőleg az iránt tartalmaz intézkedési, hogy a felek kötelesek magukat a bíró előtt egymás irányában illendően, a bíróság iránt pedig tisztelettel viselni. Ezen §. továbbá azt tartalmazza, hogy a/, esetre, ha ide vonatkozólag vétenek és a randreutasitás foganat nélkül marad, úgy1 pénzbirsággal büntetendők; fennmaradván ezenfelül a sértett fél magánkeresete és a bíró személyének súlyosabb megsértése esetében a bűnvádi kereset. — nyilvánvaló azonban, hogy az Ü. R. 52. §-a által biztosított teljes szólásszabadság helyesen akképen értelmezendő, hogy az ügyvédnek, ezen teljes szólásszabadság dacára, hivatása gyakorlása közfben élő szóval sem szabad bűncselekményeket elkövetnie és nem ©zabád oly magatartást tanúsítania, amelj- fegyelmi vétséget foglal magában. Eziránt a gyakorlatban egyébként soha kétség nem volt.. Azon magasabb szempontok, amelyek szükségessé teszik, hogy az ügyvéd az igazság (keresésében bátran és anélkül, hogy folyton arra gondolna, hogy nem teszi-e ki magát saját személyében messzemenő következményeknek, szükségessé telték azt, hogy az ügyvéd bizonyos esetekben mentességet élvez-