Polgári jog, 1925 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1925 / 3. szám

106 Dr. Blau György kérdések nem merülhetnek fel: mégsem puszta jogtörténeti visszaemlékezés, amivel foglalkozom. Elég számos per, jelentősebb összegű is, vár még döntésre, sőt a perindítások elhnzódása és az Ítélkezés lassúsága folytán az ügyek nagyobb tömege csak ezután fog a felsőbb bíróságok elé kerülni.) Legélesebb vitaformát a munkaadó fizetés„emelés<li kötelezettségének kérdése akként öltött a felek közt, hogy (tipikus per-eset:) a munkaadó valamelyik generális fizetésrendezésnél egyik-másik alkalmazottját kihagyta (meghagyta annyi papirkoronán, mint előbb volt), mire a magát sértve érző alkalmazott azonnali hatályú felmondást eszközölt és anyagi igényeivel perre ment. Az azonnali hatályú kilépés az ipartörvény 95. §. b) pontjára („ha az iparos szerződési kötelezettségeit nem teljesiti") volt támasztható oly levezetéssel, hogy amennyiben a munkaadó „emelni" tartozott: ez is szerződési kötelezettsége, t. i. a szerződésnek méltányos, a szokásjogból (judikaturából) folyó magyarázat szerinti tartalma. Az életben részint azokat szokta volt a munkaadó a fizetés „emelés "ékből kihagyni, akiknek már úgyis felmondott, részint pedig azokat, akiket arra akart kényszeríteni, hogy azok mondjanak fel neki, ami által („önkéntes kilépés") végkielégítésüket, nyugdijukat vesztik és a munkaadó cthikailag is elkerüli az ódiumot, amelyet reá az esetleg évtizedeken át fennállt szolgálatnak az alkalmazott elaggása stb. miatt az ö (a munkaadó) részéről megszakítása háríthatna. De az alkalmazottnak ezt az a priori mérsékelt, óvatos védelmét, amelyet az alsóbbfoku bíróságok kiépitettek, legújabban a Curia II. tanácsa, melyhez a- szolgálati ügyek tartoznak, mintha teljesen visszafejlesztené.0) Mert bár első határozatainak egyikét7) a munkaügyi bíróságok még saját felfogásuk approbálására magyarázhatták8)8):- azóta egyre félreérthetetlenebbül közelitik meg a kúriai esetdöntések azt, hogy fizetés „emelés"re a munkaadó nemcsak általánosságban nem volt kötelesnek tekinthető,10) hanem még generális fizetésemelése alkal6) Az uj kúriai gyakorlat kezdeteiről „Valorizáció 1924-es joggyakorlatunkban" c. füzelem 11. pontjában. 7) II. 440/1924. 1924. szept. 18-án. HD. 1924. 100. sorsz. alatt csak részben van közölve, további — épp idevágó — kijelentését 1. Jogt. Közi. 1924. 192. lap 1. hasáb 1. bek. s) ügy látom, épp erre a kúriai határozatra hivatkozással szövegezte a budapesti kir. törvényszék munkaügyi felebbviteli tanácsa „elvi megállapodásait", melyek a Jogt. Közi. 1924. évi 22. számában (17G. 1.) olvashatók. Schwicker tanácselnök (Jogt. Közi. 1924. 192. lap) elvinek tartja a kúriai állásfoglalást. ..,.,„ 6) A kúriai tanács ezt nyilván félremagyarázásnak tekinti, a határozatot nem is tartja elvinek. Cf. a tanács tagjának, Galliának, cikkében, Jogállam 1925. 120. lap 3—4. bek io) II. 3592/1923. (Galliánál, Jogt. Közi. 1924. 188.): II. 504/1924., 1924. jun. 25-én. (HD. 1924. 98. sorsz., fej III.), ez annyiban nem elvi,'