Polgári jog, 1925 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1925 / 1. szám - A polgári törvénykönyv

A polgári törvénykönyv 9 közösségben rejlő érzelmi és jogi kapcsot éppen mi szüntessük meg, hogy a magyar jog oldalszárnyainak a szomszédok általi bontogatási kisérleteire azzal válaszoljunk, söt azokat azzal segítsük elő, hogy mi meg önszántunkból éppen a főépületet romboljuk le. 3. Csonkamagyarország helyzete ugyanis az országbírói értekezlet magánjogával szemben gyökeresen más. mint Nagymagyarországé volt. Utóbbiban az országbírói értekezlet joga a magánjogi törvényhozás szuverenitásának terhes kisebbítését jelentette, amelyet minden áron meg kellett szüntetni. Csonkamagyarország szemüvegén át ellenben az országbírói értekezlet joga az elszakadt részek legfontosabbjainak magyar kulturgaraneiája. amelyet az anyaországnak mindenképpen ápolnia és fenntartania kell. amelynek megszüntetését az elszakadt részeken maradt testvéreink érdekében még a trianoni béke adta összes eszközökkel, a kisebbségek jogai csorbításának védelme címén is meg kellene akadályoznunk, de amelyet kezdeményeznünk épp oly rövidlátó, mint célszerűtlen vállalkozás! 4. Hagyján, ha ez oly szükségesnek mutatkoznék, hogy megvalósítása minden káros következményei dacára is az ország létkérdése, ha tehát a csonkamagyarországi kódex rögtöni megalkotása valóságos kathegorikus imperativus erejével ható erkölcsi kényszer volna. De vájjon erről komolyan szólhatni-e ? Tán ma is annyira bizonytalan Csonkamagyarorszásr magánjogi szokásjoga, tán ma is annyira zavarosak ennek szabályai, hogy „saluti, ac quieti, libertatique ipsius regni nostri hoc pacto accuratissime eonsulentes" (Trip. Approbatio). hogy „országunk boldogsága, csendessége és szabadsága" hathatósan parancsolja a csonkamagyarországi kódex törvénybeiktatását ? Azt hiszem, semmikép sem. Szokásjogunk az 1848. utáni időben szerves, egységes és tagbaszakadt intézményeket fejlesztett és olvasztott be a modern élet forgalmi világába, amelyek tartalma a legaprólékosabb szabályokig is a nép és a jogászvilág ismereti és érzelmi eszmekörébe mélyen bevésődött. Sőt nem csupán szokásjogi intézményeink tartalma és veleje, hanem mondhatjuk, azok hivatalos formája is — ha nem volna paradox, szinte azok szövegéről is szólhatnánk. — mindenki által könnyen felismerhető alakot öltött és ölt lassú, szerves és biztos fejlődésében azóta, hogy az 1912. LFV. t.-cikk a királyi Kúria döntvényjogának fejlesztése által a jogegységi és teljesülési határozatok közzététele, hivatalos szőve-