Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3. szám - A Deák Ferenc Társaság kiáltványa 1936. március 15.

A Deák Ferenc Társaság kiáltványa 1936. március 15. Március 15-e nemzetünk nagy szabadságünnepe. Ifjúságunk átütöerejű lelkesedése ezen a napon vitte diadalra a magyar nemzet évtizedeken át érvényesülésre törő szabadságvágyát és nyíltan szembeszállva a mindent elnyomó kormányhatalom zsarnokságával, betetézte Széchenyi, Deák és Kossuth reformországgyüléseinek hosszú éveken át folytatott küzdelmes munkáját. A magyar nemzet szabadságszeretete nem bírta elviselni az elnyomatást és szabadságjogainak védelmére kivívta a 48-as törvényeket, a sajtószabadságot, a felelős minisztériumot, az évenként összeülő országgyűlést, a törvény előtti egyenlőséget, a közös teherviselést, az esküdtszékek intézményét, ami mind a márciusi fiatalság követelésének megvalóstása volt. Ezt ünnepli azóta minden évben a magyar társadalom, sőt a legutóbbi években az államhatalom is, amely március hó 15-ét hivatalos nemzeti ünneppé tette. Midőn március 15-ét ünnepeljük, nemzeti (hőseink emlékének áldozunk és hitet teszünk a szabadság szent eszméje mellett. Március 15-ének áldozati szentélyébe csakis ennek az eszmének szellemében léphetünk be. Akiben nem él ez a szellem, az hiába ünnepli március idusát. És hiába iktatja törvénybe március 15-ének megülését az a kormány, amely nem érzi át, hogy ez kötelezi őt azoknak a magasztos, általános emberi eszméknek tiszteletbentartására, melyeknek diadalra jutását hivatalosan megünnepeltetni kívánja. Anakronizmus március 15-én ünnepelni és közben bevallottan a diktatúrás egypárt-rendszer intézményesítésén munkálkodni. Nem lehet március 15-ét ünnepelni és ugyanakkor guzsbakötni a sajtószabadságot. Nem lehet márciusi ifjakat dicsőíteni és ugyanakkor a felelős minisztérium elvét közjogi fikcióvá torzítani és központi paranccsal, hatósági terrorral, nyilt szavazással a nemzet szabad akaratnyilvánítását megakadályozni! Nem lehet alkotmányos szabadságról beszélni ott, ahol nem a parlament emel és buktat kormányokat, hanem a kormányhatalom osztogat mandátumokat és függő helyzetbe süllyeszti a törvényhozást. A törvény előtti egyenlőség elvével szemben a rendszer vezetőtagjai nyíltan nevezik teljesebb jogú magyarnak, aki hívüknek szegődött és minősítik másodosztályúvá a 48-as szabadságjogokért ma is küzdő magyar testvéreiket. Ez a szellem nem fér össze március 15-ének őszinte ünneplésével! Akármennyire hivatkoznak is a változott kor követelményeire. Ha eltekintenénk a 48-as események szabadságkultuszától, úgy március 15-éből csak engedély nélkül felvonuló, sajtójogi bűncselekményeket elkövető, politikai foglyokat börtöneikből kiszabadító és a kormányhatalmat büntetlenül megcsúfoló tüntető tömeg emlékének kultusza maradna. Nem érzi-e a kormány a kiáltó ellentéteit uralmának alapelvei és március 15-ének eszméi között? A nemzet látja ezt az ellentmondást, de látja azt az ellentétet is, amely a tavalyi márciusi ígéretek és a mai helyzet között fennáll. A nemzet olthatatlanul több szabadságra szomjazik. Több emberi jogot és az egyén nagyobb megbecsülését kívánja és fogja kívánni a nyomás alatt egyre fokozódó szenvedéllyel. Mert mi, magyarok, a hűbériség és a fejedelmi abszolutizmus idejében sem adtuk fel állammá alakulásunknak azt az alapelvét, hogy a nemzet tagjai nem téglahordó rabszolgái a kormányzatnak, hanem szabad és önérzetes tagjai a nemzetnek. Mint a múltban sokszor, úgy most is küzdeni fog a nemzet törvényes önrendelkezési jogáért és alkotmányos szabadságáért. Ma, a zavart ideák korában, sem szűnünk meg munkálkodni az alkotmányos érzés fejlesztésén, mert csak ősi szabadságainkkal élve, a Szent Korona tagság magasztos öntudatának kifejlesztésével tudja ez a nemzet államalkotó képességét és nemzetfenntartó erőit legteljesebben kialakítani. Csak a nemzeti önérzet és a történelmi magyar lélek emelhet fel mai elesettségünkből, ez pedig csak a márciusi szabadságeszmék erejével, a Szent Korona ősi alkotmányosságának jegyében történhetik meg, mint azt Deák Ferenc áldásos politikájával gyakorlatilag is bebizonyította, amikor visszavezetett a 48-as törvényekhez. Március idusa mindörökre oltára marad a magyar nemzet szabadságának. Ebből az oltárkőből senki sem állíthat díszes síremléket a megölt szabadságjogok kriptája fölé! 11