Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3. szám - A szabad polgár. Ripka Ferenc dr. előadásából, a Deák Ferenc Társaságban

y A szabad polgár X Ripka Ferenc dr. előadásából, a Deák Ferenc Társaságban Hosszú közéleti működésem alatt sokféle társadalmi alakulás keletkezését és elsorvadását láttam. Valamennyi két nagy csoportnál oszlott. Az egyik csoportba azok tartoztak, ahol azért jöttek össze az emberek, hogy beszéljenek. A másik csoportban azok jöttek össze, akik gondolkoztak. Azt nem kell bizonyítanom, hogy mennyivel többre becsültem a gondolkozókat, mint a beszélőket, örömmel erősítettem meg minden kapcsolatot ezekkel ai gondolkozókkal és mindig jól esett, ha körükben megjelenhettem. Ez a jó érzés fogott el itt a Deák Ferenc Társaságban. Amit a szabad polgár történelmi jelentőségéről mondhatok, nem lesz rendszeres, tudós munka. Nem az elmélet szempontjából nézem ia kérdést, a gyakorlat és az élettapasztalatok területéről hoztam anyagomat, mert ez az én műhelyem. A szabad pölgár eszménye közéleti pályám első ideálja volt és az maradt ma is. Amikor elindultam Budapest közéletében, a Szabad Polgári Párt tagja lettem. Ez a párt iákkor azt tűzte ki céljául, hogy a kerületenként klikkekre tagozott közéletet, a nagy közös célok érdekében egységes fővárosi közéletbe olvassza és a kerületi képviseletek aránytalanságainak megszüntetésével kitárja a kapukat a polgárok szabad érvényesülése előtt. Akkor a polgári szabadság számára utat kellett nyitni. Le kellett bontani a parciális korlátokat, melyek a. maguk szűk körében nem tudtak Budapest egyetemes érdekeiig emelkedni. Ma olyan egyetemesítő törekvések ellen kell a főváros polgárainak szabadságát megvédeni, melyek a háborús gondolkodás utórezgéseiként akadályozzák meg a haladást. Ez a háborús utóhatás olyan formákba akarja az életet beszorítani, amely formák nem a dolgozó szabad emberek békéjének mentalitásából keletkeztek, hanem a megszálló csapatok tartalmilag üres, kíméletlen, erőszakos rendszerére támaszkodnak. Mert a háborúk a népek lelkében nem végződnek azzal, hogy elhallgatnak a fegyverek. A harcokból hősköltemények lesznek és a hősök glóriája enyhíti a nagy áldozatok által okozott súlyos sebeket. De nemcsak a lelki fölemelkedés marad meg a háborúk után. Megmarad az elpusztított kultúrjavak után beállott üresség és ennek az ürességnek megszokása. Megmarad a közerkölcs leromlása, a törvény iránt való tisztelet meggyengülése, a felelőtlen felsőbbség által megszabott üres, formaszerű élet megszokása, az emberi munka meg nem becsülése, a jog helyett az erőszak érvényesülése. A háborús léleknek e fojtogató lehelletétől csak a polgárság öntudatos ébredése tudja megszabadítani a nemzetet. Ezért kell a polgári szabadságot, mint valami elsüllyedt világot, felhozni a mult hullámaiból. Ezért idézem most a szabad polgárt. Jelenünk tárgyilagos megítélése nem könnyű dolog. ítéletünket erősen befolyásolja a történeti távlat hiányai. Csak ha kitekintünk a jelenből, akkor tudjuk megítélni haladásunk mértékét- és irányát. A történelem útján befutott pálya tesz bizonyságot jelenünk helyes vagy helytelen iránya mellett. Tisztán kell látni a célt, mely felé haladni akarunk és le kell mérni az eszközöket, amelyekkel ezt a célt el akarjuk érni. Számot kell vetnünk azokkal az akadályokkal, melyek a polgárságot a maga útján akadályozzák. Látnunk kell úgy a külső veszedelmeket: a közélet polgárellenes áramlatait, a gazdasági viszonyok bénító hatását. Úgyszintén a polgárság belső erőtlenségét, a polgári öntudat és erkölcsi bátorság megtorpanását s azokat az okokat, amelyekből ez a bénaság ered. A polgár: az állam. Civitas lelke a civis, amint a két szó összefüggése is mutatja. Nem, mintha a polgárságon kívül álló néprétegek nem lennének szükséges tényezői az államéletnek, de az államrend egyetlen társadalmi osztály sorsára sincs olyan közvetlen hatással, mint a polgárságra. A polgárság az az örökké mozgó társadalmi réteg, mely hatásokat vesz föl és tovább ad. Az európai államok életének legfontosabb tényezője ez. A görög nép teremtette meg az európai lelkületet azzal, hogy emberivé tette a művészetet, a gondolkozást és az államot. A görög városokban látjuk az európai államélet első formáit: a demokráciát, az arisztokrata uralmat, a törvényes királyságot, a törvényen kívül hatalomra jutott zsarnokokat és a legszélsőbb demagógiát. Itt látjuk gazdasági életünk első útjait is: a szabad versenyt a csillogó, gazdag Athénben és a pauperizmust, mint nevelő elemet, a katonai szellemű, kultúraellenes Spartában. A népből felvetődött zsarnokok pünkösdi királyságát, a háborúk által okozott erkölcsi züllést és általános elszegényedést. A görög polgári eszme római gondolatkörbe jutva jogi fogalommá alakult és kiváltsággá lett. A világ meghódítására törekvő hatalmas római rendszer eszköze a légió és beolvasztó varázsa a római polgári cím volt. Kelet és Nyugat népei között minden értékesebb ember arra törekedett, hogy a római polgári jogot megszerezze. Ez a polgári jog nemzetek és intézmények fölé emelte azt, aki megkapta. Első és legfontosabb előjoga a szabadság volt, melyet semmiféle polgári hatóság nem korlátozhatott, mert felette csak a császár ítélkezhetett Rómában. A polgári eszmének ez az alapvető sajátossága később is jellemzi ennek a társadalmi rendnek célkitűzéseit. Mindig látták azt a veszedelmet, mely a helyi kiskirályok részéről fenyegetheti a polgárság vagyonát és szabadságát. Ezért iparkodtak közvetlenül a legfelsőbb államhatalom védőszárnyai alá menekülni, sokszor a legnagyobb anyagi áldozatok árán is. A római birodalom összeomlása után, a népvándorlás bizonytalan és legtöbbször katonai államrendszerei között a polgárságot mintha eltemette volna az idők vihara. Már a pretorianizmus által súlyosan megmérgezett római állam is elfelejtette a politikai morált. Még kevésbé volt lehetséges ennek kifejlődése a népvándorlás alatt, a katonailag szervezett tűnő-múló államokban, mert a közerkölcsön alapuló jognak kifejlődését lehetetlenné teszi a független, egyéni értékeket el nem ismerő erőszakos szervezke12