Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3. szám - Eszmék szabadságharca

)< Eszmék szabadságharca Két nagy gondolat vívja ma izgalmas tusáját Európában: a népek önrendelkezési joga és a hadiszerencse kiválasztottjainak uralmi akarata áll szemben egymással. A diplomácia asztalainál titáni harc folyik, s ma minden reményünk csak az lehet, hogy a küzdelem meg is fog maradni ezen a területen. A civilizáció torkig van a háborúval. A népek nem akarják újból saját vérük folyamának hátára ereszteni történetünk golyóit, elég volt már az oktalan áldozatokból. Mi történt tulajdonképpen? A hetvenmillós német nemzet, amelynél mélyebben csak meg Magyarországot alázták meg a békeszerződések, úgy érezte, hogy a világháború befejezését követő tizennyolcadik esztendőben joga van a saját élete teljességéhez. Joga van ahhoz, hogy végre úr lehessen a saját házában és állami szuverénitását kiterjessze mindazokra a területekre, amelyek a német országhatárokon belül feküsznek. Ebből a jogos emberi és történeti érzésből robbant ki március 7-én a Rajna katonai megszállása. A kifejezés talán nem ís egészen helyes és megfelelő. Megszállani csak idegen területet lehet — egy nép a saját földjén csak elhelyezkedhetik, s ha úgy találja, hogy veszélyeztetett helyzetében a honvédelem zászlóit is' ki kell tűznie, akkor ez ellen még a legérdekeltebb fél részéről sem emelhető komoly kifogás. Azonban . . És itt lép előtérbe a század két vezető gondolatának harca. Azok, akik még ma sem hajlandók elismerni a népek egyenjogúságát és a nemzetek önrendelkezési jogát, azt kiáltják, hogy olyan szerződést, amelyet nem hatalmi kényszer nyomása alatt, hanem önszántából írt alá s így annak kötelező ereje változatlanul fennáll nemcsak a jogi formák szempontjából, hanem erkölcsi alapon is. A szerződésszegőt pedig meg kell büntetni, tekintet nélkül arra, hogy ebből milyen következmények származnak az emberiségre s figjyelmen kívül hagyva azt is, hogy ez az állítólagos szerződésszegő negyedszázados békét, becsületes és őszinte békét ajánlott fel összes szomszédainak, egész Európának. Meg kell büntetni — talán nem is egy német, egy hatalmas birodalmat, hanem azt a gondolatot, mely a nemzetek önrendelkezési jogát hordja vállain s amely ha győz, valóban összeomlik egy szörnyű politikai rendszer, amelynek kínzókamráit a versaillesi és trianoni építőmesterek talán évszázadokra szánták. A büntetőexpedició megindult s Londonban igen nagy, megdöbbentően komoly kezdeti eredményeket ért el. Németországnak az a törekvése, hogy a tulajdonképpeni főbűnöst, a francia-orosz-cseh szerződést ültesse a vádlottak padjára, nem járt sikerrel s még azt sem lehetett elérni, hogy a locarnói szerződés ügye és a Németbirodalom békejavaslata együttesen tárgyaltassék. Pedig kétségtelen, hogy ennek a békejavaslatnak igen mély hatása volt az összes tárgyaló felekre, talán még Franciaországot sem véve ki, amely lelke mélyén, elvonatkoztatva politikusaitól, bizonyára átérzi egy ilyen gesztus jelentőségét. A francia közvélemény egyelőre csak azért nem akarja belátni, hogy az orosz szerződés valóban Németország bekerítését jelenti, s a német népet életérdekeiben támadja meg. Franciaország, sajnos, csak arra nem akar eszmélni, hogy a hatalmi eszközökkel megszerzett jogtalan előnyök nem írhatók be a história telekkönyvébe, tehát nem tehetők örökkévalókká, mert ez élettani lehetetlenség. A fejlődést megállítani, merev formákba torzítani ideig-óráig talán lehet, de aztán, ha nem oldódnak fel a szorító kötelékek, annál rohamosabb, annál veszedelmesebb lesz a visszahatás. így történt a jelen esetben is. Megengedjük, elismerjük, hogy a francia lelkületet fájdalmasan érintette a német lépés, — de ez csak az egyik oldala az éremnek. Arra is gondolnia kellene Franciaországnak, hogy még ma is élnek népek Európa közepén szörnyű elnyomatásban és kiszolgáltatottságban, s hogy a német elhatározás jogosságának elismerése csak az első lépés volna más nemzetek felszabadításához. Van arról sejtelme a francia közvéleménynek, hogy Magyarország mit szenvedett 1918 óta? Mikor fogja végre tudomásul venni a francia lelkiismeret, mely annyiszor világította már fényessé komor századok homlokát, hogy mi az értelme és tragikus jelentősége anak, hogy Magyarország a békeszerződés következtében elvesztette területének kétharmadrészét és lakosságának majdnem hatvan százalékát?