Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 2. szám - Nyugat-Magyarország ősi magyar lakossága
vetkezik, hogy ezen a vidékünkön nem az a védelmi vonal keletkezett időrendben, előbb, amely az ország belsejéhez közelebb esik, hanem az, amelyik a legkülsőbb. A Fischától nyugatra ma már igen nehéz kimutatni, ennek az akkor talán még nem is kifejlett védelmi rendszernek a nyomait. Valószínű azonban, hogy az esetleges római és frank erődítmények és egyéb romok felhasználásával előőrsi telepek keletkeztek. Ilyen volt Melknél és feltétenül ilyen lehetett Bécsnél is. Bécs esetleges besenyő vagy székely (avar) eredetű neve úgy az őstelepes székely, mint a 907 után Solt idejében telepített nyék és besenyő határőrségünk tesz tanúságot. Az első tulajdonképpeni védelmi vonalunk Szent István korában létesült, a fertőntúli besenyők védelmi felhasználásával, a Fischa mentén. A békeszerződés bizonyító, határki jelölő kifejezésein kívül még a jelenlegi helynevekből is, amelyek esetleg régi magyar vagy német határőrtelepek nyomait őrzik, némi következtetést vonhatunk. így szerepel ott többek között Schranawand, Rauchenwart. A Szent István uralkodását követő zavaros időkben a fischamenti gyepüvonal elveszett és ekkor alakult ki véglegesen a Lajta vonalán az a legnyugatibb védelmi vonal, amelynek magyar őrségét a besenyők, a mosonyi oroszok és néhány fertőparti székely falu alkotta. Ugyanakkor történhetett a Morva partján levő székely védelmi vonal kialakulása is. mind a két védelmi vonal őrei a bécsi medencéből visszahúzódó, a Lajta és a Morva magyar partjain is szállásbirtokos rokon népekből állottak. Ennek a védelmi rendszernek az alapjait azonban már Szent István rakta le. Már II. Konrád 1030. évi kudarca azt a látszatot kelti, hogy volt egy második védelmi vonalunk is, a Rába mocsarainak felhasználásával Ez a rábamenti védelmi vonal Vasvártól Kapuvárig, tehát egészen a Hanság mocsárvilágának déli pereméig kinyomozható. Hossza közel száz kilométer volt, ami magától értetődővé teszi, hogy több védelmi kerület hatáskörébe tartozott. A vonal folytatása a Hanság északi peremétől Győrig tartott. Ezt a húsz-harminc kilométeres védelmi vonalat már egy védelmi kerület is elláthatta. A Rábavonal és a Lajta-vonal déli folytatását képező Rozália-hegység, Borostyánkői-hegység, a Lafnitz és Lendva folyócskák között egy, a határvédelemre rendelt rokon népekből, behódolt szlávokból, nyékekből és a Megyer- és a Kér-törzs nyugati szállásainak lakosaiból alakult népesség lakott. A Lajtavonal északi folytatását a Morva-vonal, a Rábavonal északi folytatását pedig a Tarján-törzs szállásait védő Vág-vonal jelezte. A két terület között az összekötő kapcsot a csallóközi nyékek és a besenyők alkották. Ez volt tehát az a terület, amelyet a nyugati határvédelem szempontjából különlegesen rendeztek be. Ezen a területen már nem a viszszahúzódást, hanem egyidejűen két, párhuzamosnak mondható, védelmi vonal szerepét észleljük, amelyekhez a kettő közötti területen még egyes, sztratégiailag különösen fontos helyeken kisegítő művek és védelmi telepek is járultak. Mivel pedig az ellenség nyugatról fenyegetett, a védelmi vonalak ellátásáról az azoktól keletre fekvő körzetek lakossága gondoskodott. Ez az ősi határvédő szervezet a nyugati végeken túlsúlyba jutott besenyő népelemek főbb nemzetségeinek sorából az országos politikai élet számára számos vezető egyéniséget termelt ki. E vezető nemzetségeknek birtokviszonyai vetnek azután világot az egész határőrlakosság népi hovatartozására. A besenyő eredetű Osl-nemzetség és nemzetségrokonainak, a Szákoknak, Veszkényekneik, Tomajoknak, Gut-Keledeknek, Jákoknak és a többieknek ősi szállásibirtokai, amit a rajtuk előforduló besenyő-török eredetű helynevek és a lakosság személynevei is igazolnak, egy, a Rábától a Felvidék peremén, a Ganam és az Ipoly völgyén át a felső Sajó és Hernád völgyein keresztül egész a szepesi tízlándzsásck területéig elhúzódó ősi besenyő határőrláncolatnak a létezését bizonyítják. Nyugat-Magyarországon a XIII. század folyamán ennek a besenyő határőrségnek még két önálló önkormányzati kerülete létezett. Ezek a Rábaköz és a Csallóköz voltak. Ezeknek a területeknek a kiváltságai régi nemzetségi alapokon nyugodtak. A Rábaköz, amely a védelmi rendszer követelményei következtében Sopron vármegyéhez tartozott, őrizte meg legtovább kiváltságait és a megyeszervezetbe beolvadva is, önálló alispán igazgatása alatt állott. Nyugat-Magyarország ősi népességének vizsgálata során tehát elsősorban ezekre a besenyő és székely népelemekre kell figyelmmel lennünk, amelyek a közéjük ékelt magyar néptöredékek ibeolvasztó hatása következtében csakhamar elmagyarosodtak. Ősi sajátságaikat azonban évszázadokon keresztül is megőrizték és ha számuk az állandó határharcok következtében tetemesen meg is fogyott, leszármazottaik még ma is élnek a nyugati vármegyékben, különösen pedig a Rábaközben és a Csallóközben. Ha ezeknek a területeknek népi és nyelvi sajátságait, a múltba visszamenően, tüzetesen tanulmányoznánk, sok olyan részletkérdésre kapnánk még feleletet, amelyek összegezve és egyéb adatokkal egybevetve a magyarság és a beolvadt rokon népek ősi elhelyezkedéseire és a magyar törzsszervezetre élénk fényt derítenének. Belitzky János dr. * Irodalom: A németek elhelyezkedésére vonatkozólag I. Huber Alfonz: Ausztria története és Schüuemanu, Konrád: O'c neutschen in Ungain bis xum 12. Jahrhundert. valamint V a u c s a: Jsterreiehische Gesebichte c. müvek idevágó fejezetét. — A magyar torzsrendszerröl Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása c. könyve és a Századok 1935. évfolyamában a székelyek eredetéről irt tanulmánya szól részletesebben. — Az irodalmi vonatkozásokat és az egész kérdés tudományos alapon való mego'kolását a. bécsi magyar történeti intézet 1934. évkönyvében Nugat-Magyarország védelmi rendszere és határíírnépei a középkorban e. 1935. évkönyvében. A magyar '.ürzsek és nemzetségek vándorlása c., valamint a felvidéki besenyő telepekről szóló, sajtó alatt lévő tanulmányaimban találhatja meg az érdeklődő. Olaszország művészi életének javát hozta el reprezentatív kiállítására a Műcsarnokba. Mintha annak a régi példabeszédnek kívánna élő cáfolata lenni, hogy a harcban elhallgatnak a múzsák, gazdagságban vonul fel itt a modern olasz piktúra, szobrászat és grafika. Semmi regionalizmus, semmi törés, egységesen napfényes szemlélet s az olasz tehetségnek mindmegannyi szikrája. Szép és jó a rendezés is, amely együvé tudta fogni a századvég nagy piktorait, Mancinit, Boldinit, Previatit, Segantinit és az újakat: Armando Spadinit, Casoratit, Felice Carenat, meg a legmodernebbeket: Gino Severini és ''Carlo Cárra személyében. Valamennyi több művel, kisebb gyűjteménnyel szerepel, amelyekből mindenki átfogó képet nyerhet. A szobor gyűjtemény is gazdag, legerőteljesebben Liberó Andreotti és Adolfo Wildt művészete van képviselve. Kitűnő fametszők és rézkarcolók mttnkái teszik teljessé e nagyszabású bemutatót, (r.) 29