Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 2. szám - Az alkotmányjogi prius

X Az alkotmányjogi prius A politikai menetrend megállapítása kétségkívül kormányzati feladat. Minden alkotmányos államban, amely parlamentáris formák közt igyekszik nemcsak napi életének, hanem történeti megmaradásának problémáit is megoldani, a mindenkori miniszterelnök az a tényező, aki, mint a kormány és a parlamenti többség politikájának legfőbb irányítója, kijelöli a feladatokat a törvényhozói munka számára. Ez olyan tétel, amely bővebb magyarázatra nem szorul, s érvényességét még a legszélsőbb ellenzéki álláspont sem szokta kétségbe vonni. Hogy ez a tétel ós gyakorlat szinte a jogszokás erejével léphetett eddig fel, s ilyen tekintélyre tudott szert tenni, annak oka főleg az, hogy az ilyen politikai meneti'endnek a megbízhatósága és pontossága felett mindig féltékeny gonddal őrködtek. A múltban legalább így volt. Az eddigi miniszterelnökök, különösen, ha a nemzeti akarat megnyilvánulásától kiértek felhatalmazást programjuk megvalósítására, egész részletesen kijelölték azt a pályát, amelyen haladná kívántak. Meg is tartották, amit ígértek. Ez természetesen nem is lehetett másként, ha azt akarták, hogy a jövőben is hitelre találjanak. Az előre bejelentett politikai menetrend megtartására újabban azonban mintha már nem helyeznének olyan nagy súlyt. Lehet, hogy ez is az új stílus velejárója. Mindenesetre kétségtelen tény, hogy a miniszterelnök úr, az országgyűlés hirtelen feloszlatásának és az új választások kiírásának legfőbb indokát abban jelölte meg, hogy az immár halaszthatatlan alkotmányjogi reformok útjából bizonyos akadályokat kell eltávolítani, & ez csak a népakarat megkérdezése útján lehetséges. Igaz, hogy mihamar kitűnt, hogy ezek az akadályok csak bizonyos túlfűtött fantáziákban éltek, s onnan vetődtek a magyar közélet borús égboltjára, de mindegy, gondolta magában a jóhiszemű közpolgár, a valóban korszakos alkotmányjogi kérdések megoldása talán még eféle ildomtalan csalafintaságokat is kibír. De a produktívan bizakodó és később pozitíven szavazó közpolgár ezúttal is, mint már annyiszor, csalódott. Az alkotmányjogi reformok nem bírták ki a csalafintaságot: elsüllyedtek abban a bizonyos szegedi programbeszédben, amely tudomására hozta az ámuló magyarnak, hogy a kenyér sokkal fontosabb, mint az alkotmányjogi reform, ennélfogva a gazdasági javaslatoké az elsőbbség. A többiek, az alkotmányjogiak, majd azok is isorrakerülnek, de csak úgy négy esztendő múlva, az országgyűlési ciklus végén. Nos, azok közül a bizonyos gazdasági javaslatok közül, amelyek állítólag kenyei-et jelentenek a népnek, úgy húsz, vagy harminc év multán, kettő már lezajlott. A gazdavédelmi javaslat és a hitbizományi reform megkapta a képviselőházi többség felmentvényét, s a trilógiából már csak a telepítési javaslat van hátra. Igaz, hogy már ezt is a nyilvánosság ítélete alá bocsátották. Ez az ítélet egyáltalán nem kedvező olyannyira nem, hogy a parlament bizottsági tárgyalásait be sem várva, máris jelentős módosításokat hajtottak végre a javaslaton, tisztán a sajtó ós a közvélemény egyéb szervei lesújtó kritikáinak hatása alatt. A módosítások természetesen korántsem jelentik azt, mintha azok a rendelkezések, amelyek a legnyugtalanítóbbak a javaslatban, eltűntek volna. Egyáltalán nem. Mindazok a szakaszok, amelyek a kormánytól való függés további kiépítésére alkalmasak, változatlanul bennmaradtak a szövegben, aminthogy a gazdavédelmi javaslatiból s a hitbizományi reformból sem maradtak ki. A jelenlegi kormányzat lelkiségét figyelembe