Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 2. szám - Az alkotmányjogi prius
véve, ezt meg is tudjuk érteni. Végeredményében nem is a reform fontos itt, hanem a társadalomnak! és gazdasági életnek olyan megszervezése, amely biztosítékokat teremt a kormányzati akarat érvényesítésére, minden esetleg elkövetkezendő alkotmányjogi reform dacára is. Teljesen világos tehát előttünk, hogy miért kellett elejteni az alkotmányjogi javaslatok elsőszülöttségi jogát, s időrendben eléjük helyezni olyan igazdasági reformokat, amelyek bár csak évtizedek múlva fogják az általuk létrehívott változást a nép széles rétegei számára komolyan érezhetővé tenni, a gazdasági egyedek százezrei felé megteremtett függőségi viszonyt azonban mindenesetre már most, rögtöni érvénnyel hatályossá teszik. Nem is olyan nivótlan politikai gondolat ez, mint ahogy általában ettől a rendszertől várni lehetne. A hibája csak az, hogy ez sem számol bizonyos erkölcsi erőkkel, amelyek, — bármilyen furcsán hangozzék ma, — a politikában is szoktak olykor érvényesülni. Most is meg fogják találni a maguk útját, a magyarság 'belső, nemzeti kibontakozásához. Meg fogják találni, jóllehet a kormány a most hirtelein előrántott ipartörvény megbízhatósági szakaszán keresztül a függőségi szövedéket további társadalmi és termelőrétegekre is kitérj eszteni óhajtja. A dolog természetéből folyik ugyanis, hogy minél nyíltabban és minél rikítóbban jelentkezik a kormányzat részéről az elnyomó, a bekerítő, a megfélemlítő tendencia, annál nagyobb és elszántabb erővel dörömbölnek az ajtón azok a bizonyos> alkotmányjogi javaslatok, amelyeknek törvényerőre való emelése nélkül nem szállhat megnyugvás a magyar közéletre. Három nagy alkotmányjogi feladatot kell a jelenlegi országgyűlésnek sürgősen megoldania. Mindenekelőtt meg kell alkotnia az új választójogi törvényt, a titkos szavazással, újra szabályozni és megfelelően kiterjeszteni a felsőház hatáskörét, ami a kétkamarás rendszer belső egyensúlyának megteremtése érdekében múlhatatlanul szükséges, s végül a kormányzói jogkör garanciális kiszélesítése mellett visszaállítani alkotmányunkba a kormányzóhelyettesi intézményt. A jelennek, a mának ez az égető jogfolytonossági problémája. Sürgős megoldása a legmélyrehatóbb nemzetpolitikai szükségesség. E nagy kérdések megoldásánál most már nem a kormány hatalmi és, kényelmi szempontjai az irányadók. Itt az idők szava parancsol, s ennek a parancsnak engedelmeskedni kell, akárkinek hívják is a miniszterelnököt. Egyébként is úgy látjuk, hogy a kormány kezd kifogyni a nagy reformokból, s tulajdonképpen programtalanul néz szembe a parlament őszi ülésszakával. Mit fog csinálni a költségvetés megszavazása után? A helyzet a kormány számára úgy alakul, hogy kénytelen-kelletlen hozzá kell majd nyúlnia az allkotmányvédő javaslatokhoz, — ezeknek törvényerőre emelkedése pedig eüenállhatatlan erejűvé teszi majd azt a követelést, hogy a nemzet, most már titkos szavazás útján — újból m egkérd eztess ék. Mi ezt a politikai menetrendet jósoljuk a következő esztendőre, bármilyen kormány álljon is az ügyek élén. De hogy ez valóra is váljék, az egész ellenzéknek egyesülnie kell, az alkotmányjogi javaslatok azonnali napirendre való tűzésének követelésében. A közvélemény már tisztán látja, hogy mi történt. Az ország kiábrándulása teljes, s mindden jó magyar koponya azt keresi, hogy mi lehetne a nemzet elrontott életének a terápiája? Az ellenzék számára adva van a lehetőség, hogy ezt a terápiát az alkotmányjogi javaslatokon keresztül megtalálja és alkalmazza, s végül bebizonyítsa, hogy ez az a jó, mely a rosszból származik. Kisebbségi népoktatás Irta: Olay Ferenc dr. (Bp. Magyar Nemzeti Szövetség kiadása, 1935. 64. 1.) Fréderic Mistral mondta: S' il tient sa langue, il tient la tié, qui de ses chaines le délivre. (Ha megtartja nyelvét, kezében a kulcs, amellyel láncaitól megszabadítja magát.) Mennyire igaz ez, ha üldözött véreinkre, a bezárt magyar iskolák ezreire, a kiüldözött magyar testvérekre gondolunk . . . Századunk művelődési irányelveit kívül hagyták azok az intézkedések, melyeket a leszakított területeken ellenünk intézményesítettek. Csehszlovákiában a 2220 magyar tannyelvű elemi iskolából 1931-re 762, Euténföldön 245-ből 101 maradt. A jogi állapot méltányosságot mutat, de a gyakorlat erre rácáfol. Közli az összes jogszabályokat s a valóságos helyzetet. Romániában már a törvények is az elrománosítás szolgálatában állanak. A név, faj, vallási vegyelemzéssel számszerűleg sorvasztják a magyart. 1919 december 9-i párizsi kisebbségi szerződés 19. szakasza elrendeli, hogy egyetlen kiebbségi szülő gyermeke sem iratkozhatik be kisebbségi, felekezeti iskolába mindaddig, amíg a szülő az állami iskola igazgatójának e szándékát be nem jelenti s az erről bizonyítványt nem ad. A jugoszláviai viszonyok hasonlók, még azzal tetézve, hogy a volt 379 magyar tannyelvű magán-népiskolát (községi, felekezeti, társulati) államosították s vagyonukat minden kártalanítás nélkül elkobozták. Hosszasan tárgyalja a szerző a magyarországi kisebbségek helyzetét s a szerződések, törvények, rendeletek számával, majd a gyakorlat tényeivel bemutatja, milyen emelkedett szellemben kezeli e kérdést a trianoni, megcsonkított Magyarország. 565 kisebbségi népiskola volt a legutóbbi népszámláláskor. Egyéb államok című fejezetben valamennyi oly állam kisebbségi népoktatását ismerteti, hol ilyenek számottevő rétegben vannak s nemcsak az európai, hanem az amerikai kontinens idevonatkozó adatait is feldolgozza. Érdemes és alapos összefoglaló munka, melyet mindenki haszonnal forgathat. (R. I. dr.) 2