Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - Német kiábrándítás

Német kiábrándítás A magyarság- nagy barátjának, Mussolininek az évszázados milánói Dóm-téren elhangzott és egész Európában visszhangot keltő beszédjével csaknem egyidejűleg jelent ímeg a Völkischer Beobachter hasábjain Rosenberg Alfrédnak, a nemzeti szocialista párt világnézeti főigazgatójának és külpolitikai irányítójának tollából egy, a magyar revíziós követeléseket félreérthetetlenül visszautasító vezércikk. Ebből az írásműből kiviláglik, hogy a versaillesi békeparancs utolsó paragrafusával is felszámolt németség kivált a revizionista arcvonalból, és a német fegyverbarátságért vérét áldozó, országának kétharmadától megfosztott magyarságnak jogos követeléseit az európai béke és az európai rend felforgatásának tekinti. Kitűnik, hogy az Ostraum antirevizionista államai jóindulatának melegen tartása legalább annyira fontos a nemzeti szocialista párt kimagasló vezéregyéniségének, mint a közösen elvesztett háború szégyenletes következményekép az élet lehetőségeitől is megfosztott magyarságnak szimpátiája. Meztelen őszinteséggel hozza tudomásunkra ez a cikk, hogy a harmadik birodalomtól elesettségünkben segítséget nem várhatunk és hogy nem kívánhatjuk, hogy a közös kitartást követő bajainkból a régi bajtársak »vontatókötelén« próbáljunk kimenekülni. »Mi nem tudunk és nem akarunk felszabadító apostolok lenni« — írja Rosenberg. Fájdalmasan kell a magyar közvéleménynek azokra a vezetőire, sőt félrevezetőire, gondolnunk, akik az Andrássy és Bismarck-i barátság, a világháborús szövetségi hűség alapján minden jónak eljövetelét a harmadik birodalomtól várják. A Völkischer Beobachter kiábrándító cikkét, sajnos, a német külpolitika (hivatalos fórumai mind a mai napig sem szóval, sem írásban ellensúlyozni nem próbálták. Annál lelkesebb örömujjongást váltott ki ez a kirohanás a zsákmányon osztozkodó kisantantállamokban. Igaz ugyan, hogy Magyarország kormányzójának ünnepélyes fogadtatása Itáliában, Eden angol külügyminiszternek a Népszövetségben elhangzott és a magyar álláspontot igazoló beszéde, a világsajtóban egyre gyakoribbá váló revíziós cikkek mind azt bizonyítják, hogy Rosenberg úr nem egy reálpolitikai helyzet konzekvenciájakép írta meg cikkét, hiszen Európa nagyhatalmai és vezető államférfiai ma már elismerik az erkölcsi normák kényszerítő hatalmát a nemzetek egymásközti viszonyának szabályozásában és az igazságosság követelményeinek még abban az esetben is eleget kívánnak tenni, ha az igazságos rendezés pillanatnyilag rövidlejáratú érdekeikkel esetleg ellentétesnek látszik. Lassan egész Európa kezdi felismerni, 'hogy a tartós béke csakis az igazság alapján nyugodhat. Ennek a valóban európai külpolitikai szemléletnek ellenére Rosenberg Alfréd, a német igazság kivívása után, a rajtunk elkövetett igazságtalanságok fenntartásának árán kívánja biztosítani az európai nyugalmat. A magyar közvélemény fájdalmas rezignációval Olvashatja a Völkischer Beobachter hasábjait és nem késhet annak felismerésével, hogy Rosenbergék külpolitikája már messze maga mögött hagyta a hagyományos barátság reálpolitikai értelmét és ha időnként a mult emlékeire appellál is, mindez csak hasznos és csábító szólam. Valóban kurta tekintetű, napi előnyöket hajszoló külpolitika az, amely az Ostraum államai között csak annyi fontosságot tulajdonít a magyarságnak, amennyi előnyt a harmadik birodalom számára mai megcsonkított akcióképességünkben jelenthetünk. Mindennek felismerése és elismerése elsősorban azok kötelessége, akik ideihaza a nemzeti szocialista ideológiának népszerűsítését a harmadik birodalom hathatós külpolitikai támogatásának reményével kívánták alátámasztani. Rosenber*? cikke felvilágosíthatja őket, hogy nemzeti célkitűzéseink kívül esnek a nemzeti szocialista párt külpolitikájának szféráján. Meg kell érteniök, hogy amikor a nemzeti szocialista eszmekörnek csinálnak hazai földön szállást, akarattal vagy akaratukon kívül egy, a magyarság életérdekeivel ellentétes német külpolitika előharcosává, illetve sakkfigurájává lesznek, — mert ez talán minden kétséget kizárólag benne foglaltatik Rosenberg Alfrédnak eddig sehonnan meg nem cáfolt valóban »helyzettisztázó« cikkében. Dessewffy Gyula. Az emberi civilizáció kezdetei Irta: Tonelli Sándor. Képekei rajzolta Cs. Sebestyén Károly. (Budapest, 1936. Rózsavölgyi kiadása. 196 lap.) A magyar tudományos irodalom nem éppen szegény az emberiség őskorával foglalkozó művekben. Tonelli Sándor jelen könyve »azt az összefüggő útat akarja nyomjelezni, amelyen az ember az állati sorból való kiemelkedésétől addig az időpontig megtett, mikor a történelmi idők világosságába lép«. A szerző mindenekelőtt hangsúlyozza a civilizáció és a kultúra folytonosságát: az emberiség múltjában hézagok nincsenek. Az általános és az egyes népekre vonatkozó kérdések tárgyalása során inegismerkedünk az emberiség kialakulásával, ahogyan az egyenesállású majomembertől a különös intelligenciát mutató cro-magnond ősemberen át a már egyénileg művészkedő krétai emberhez eljutott. Az őseivilizáció emlékei az eolitek. A legrégibb maradványokat az ősemberről 1856-ban találták meg a Neander-tvölgyben. Bebizonyult Hermán Ottó szavainak igazsága, a Szeleta-barlangban megtalálták az első, Magyarországon élő ősember nyomát. A civilizáció elterjedésére Tonelli igyekszik kiegyeztetmi a Smith—Perry-féle diffúziós elméletet (amely szerint a civilizáció bölcsője kizárólag Egyiptom), az egymástól teljesen függetlenül keletkező civilizációk elméLetével. (124—144. old.) A különböző elméletek összefoglalása után a szerző irodalmi tájékoztatást nyújt. Különös, hogy Lambrecht Kálmán munkásságáról említés nem történik, sem pedig az Afrika-kutató Leo Frobenius-ról (Erlebte Erdteile) és Adolph Erman munkájáról: Aegypten und aiegyiptisches Lében iim Altertum. (Tübinga, 1923.) Mahler Ede kitűnő művei Az ókori Egyiptom és Babilónia és Asszíria kismértékben ugyan, de kiterjeszkednek a civilizáció eredetére is. Nem említi még a szerző C. L. Wooley: The Smerians (Oxford, 1923.) című művét. {S. A.) 23