Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - Külpolitikai közvéleményünk megtisztulása

X Külpolitikai közvéleményünk megtisztulása Meglepő és világszerte élénk hullámokat vető eseményekben oly gazdag korunk alkalmas arra, hogy nemzetünk egy nagy hibáját, — azt, hogy sorsszerű nagy feladatainak megoldását nem céltudatos, komoly és kitartó munkával igyekszik elérni, hanem véletlen, vagy hirtelen eseményektől várja — aggasztó módon érvényesülni engedje. Valahogy a köz^ tudatba is ment már s nem is erőlködünk ellene tenni valamit, egyszerűen a magyar természet veleszületett és megmásíthatatlan jellemvonásának veszszük, hogy az egyszeri gigantikus munkateljesítményekre sokkal inkább alkalmas, mint valamely meszszi cél érdekében végzendő hosszú, tervszerű és lankadatlan munkára. Pedig minden nemzetnek vannak olyan nagy és fontos feladatai, melyek egy csapásra el nem intézhetők. Ilyen feladat számukra a nemzetiségek békés együttélésének megteremtése és biztosítása a Kárpátmedencében. A háborúelőtti feszültségekkel és állandó veszélyekkel teli néhány évtized, az elvesztett világháború tapasztalatai s az immár azóta eltelt újabb két évtized tanulságai sem tudták felnyitni vezető osztályunk és közvéleményünk szemét annak átlátására, hogy a középdunamedencei különböző nemzetiségek politikai, kulturális és gazdasági együttélése és fejlődése beteg alapokon nyugodott az utolsó száz évben s hogy e beteg alapok generális átépítés nélkül tüneti kezeléssel nem javíthatók. Igaz, a magyar medence területén alakult új államok sem bizonyultak alkalmasaknak arra, hogy egészséges életté organizálják az összekúszálódotlt s egymás ellen dolgozó erőket, átvették a beteg alapokat s — ami legkönnyebb volt — egyszerűen átfestették a rozzant gerendázatot saját nemzeti színeikre. Tárgyilagosan, de szigorú mértékkel mérve, meg kell állapítanunk, hogy a különböző nemzetiségek kevert együttélésének gyakorlati szabályozásában ma Középeurópa területén sokkal rosszabbul állunk, mint állottunk a háború előtt. Elméletben, nem taeadom, sokat haladtunk; azt is haladásnak könyvelheti el, aki akarja, hogy a nemeztiségi súrlódások belpolitikai térről ma könnyebben terelhetők nemzetközi viták síkjára. De az állami és társadalmi közösség apróbb-nagyobb organizmusaiban lefolyó élet minden zúgába soha annyira !e nem hatolt a nemzetiségi harc, mint ma. A világháborúelőtti kisebbségi nemzetiségek általános jogokért, elvekért harcoltak, de a családok, falvak zavartalanul élték a maguk sajátos életét, az egyházak, egyesületek, gazdasági szervezetek bástyái mögött saját célú erőket gyűjtöttek össze, melyekkel szemben a többségi nemzetiség is csak hasonló alkotmányos eszközökkel vehette fel a harcot. Ma a nemzetiségi harc eljut a legeldugottabb falvakig, behatol a családi életbe, kiüti a családfő kezéből a verejtékkel szerzett kenyeret, elveszi és szüleivel szemben idegenné neveli a gyermeket, belopja puskaporát az egyházak, egyesületek, gazdasági szervezetek életébe, a legapróbb közigazgatási szervek működiásét lehetetlenné teszi azáltal, hogy olyan ügyintézést kényszerít rájuk, mely az ügyintézők s érdekeltek mindegyikének idegen. Úgy érezzük, hogy egy hosszas fejlődési processzus határállomásához érkeztünk el, az eddigi irányban nincs már továbbhaladási lehetőség, a történelem szekere merész fordulatra kényszerül. Ezt a fordulatot nekünk kell előkészítenünk s rajtunk áll az új út helyes megválasztásának felelőssége. A nemzetiségi harc élességét minden vonalon le kell tompítani Ezt pedig nem lehet egyszerűen törvényes intézkedésekkel elérni. A társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai életet olyan formák közé kell szervezni, mely formák a nemzetiségi, faji, vallási sajátságok befelé való kiélését biztosítják s a csoportok egymásközti életéből a súrlódási felületeket kiküszöbölik. Ez a törekvés nem hiú ábránd, hiszen élő valóság volt a középkor állami berendezkedéseiben. Természetesen a változott viszonyok változott eszközöket követelnek, in principio azonban vissza kell térnünk azokhoz az állapotokhoz, amelyekből a nacionalizmus hirtelen fejlődése KözépEurópában a nemzeti anarchiáig, a minden nemzetiségnek minden nemzetiség ellen folytatott harcáig vitt.1) Társadalmi és politikai életünknek ilyen alapos átszervezéséhez első lépésként tisztába kell jönnünk nemzetiségi szempontból a mai keretek és organizmusok működésével és teljesítő képességével. Vissza kell mennünk a társas együttélés legalacsonyabbrendű formáihoz s innen alapjaiból indulva építeni fel a közösségi élet új rendjét. Mindamellett különös tekintettel kell lennünk az egyes népcsoportok elhelyezkedésére, életmódjára, történelmi szerepére, kapcsolataira egyéb népcsoportokkal és területekkel, fizikai és szellemi képességeire, veleszületett vagy természetadta hajlamaira, igényeire. Hogy micsoda bábeli tarkaság bontakozik ki a kutató előtt e viszonyok vizsgálatánál, csak az tudja, aki megpróbálta egyiket, vagy másikat e viszonyok közül alaposan és minden részletében Középeurópa valamenynyi nemzetiségénél végigtanulmányozni. Aki ilyen tanulmányokat folytatott az előtt világos, hogy semmiféle egyszeri intézkedéssel, semmiféle törvénysablónnal és semmiféle általános elmélettel Középeurópában a nemzetiségi kérdést megoldani nem lehet, de nem lehet erőszakkal sem. Átértve e feladatok jellegét és mibenlétét, rá kell jönnünk, hogy a magyar nemzet és magyar nemzetiség jövőjének kiépítésében s annak a szerepnek ellátásában, mely nemeztünket területi elhelyezkedésénél, történelmi szerepénél és ethnikai jellegénél fogva Középeurópa többi kis nemzetisége között megilleti, nem számíthat véletlen vagy egyszeri események kedvező eredményeire és nem támaszkodhatok kizárólagosan távoli hatalmak erejére és segítségére sem. Ilyen távoli segítségekre szükségünk van ugyan, egyrészt egyéb dolgaink intézésénél, másrészt azért, mert ma már Európában az ') Igen érdekes s egyben szomorú példákat szolgáltatnak erre az anarchiára napjaink eseményei, amikor egymással éppen »nemzeti érdekekbők szövetkezett államok egymás nemzetiségeit is elnyomják, vagy amikor ugyanazon állam keretében élő egyképpen sanyargatott kisebbségi nemzetiségek egymást marják. 21