Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - A szociális emelkedés útja a mezőgazdaságban

morú helyzetéből és főként azért, hogy a nagybirtoknak nagyipari vagyonná való átalakítása se idézzen majd elő olyan hanyatlást az amúgy is alacsony mezőgazdasági termelési színvonalban, amelytől ma népünknek leszegényedettsége és önhibáján kívül való elmaradottsága folytán joggal félhetnénk. Szociális alkotások 'A szociális biztosítást kiépíteni csak akkor lehetséges, ha azt a mezőgazdaság teherviselőképessége elbírja. A gazdasági munkás bére és a kisbirtokos jövedelme ugyanígy függvénye a termelés tényleges eredményének és a jó értékesítésnek. De ezek a cáfolhatatlan igazságok nem jelentenek a mi számunkra halasztási okot a szociális alkotások megindítására, hanem éppen ellenkezőleg sürgető okot arra, hogy a szociális alkotások előfeltételeit megteremtsük. S ezenkívül külön kell hangsúlyoznunk annak a fontosságát, hogy a mezőgazdasági lakosságot a saját otthon áldásához segítsük. Tudott dolog, hogy a falusi életben a saját otthonnak nagyobb gazdasági jelentősége van mint a saját birtoknak. Mi ugyan ezt tudva sem tértünk ki a birtokpolitikai probléma megoldása elől, de amikor a kérlelhetetlen számok azt mutatják, hogy a földnélküli lakosságnak egy tekintélyes része nem juttatható kisbirtokhoz, akkor a saját otthon létesítését nemcsak gazdasági szempontból kell a mi népünk számára fontos segítségnek tekintenünk, hanem olyan erős kapocsnak is, amely szilárdul köti őt a hazához és a polgári társadalomhoz egyaránt, tehát az ő egyszerű életében is határozott irányt mutat a nemzeti gondolat mellett és a felforgatás áleszméi ellen. Lipták László dr. SZILAGYI DEZSŐ* Szilágyi Dezsőben a gyakorlati politikus dominált a tanár fölött. Ha birokra kelt benne a tanár és a politikus, mindig az utóbbi lett a győztes. Politikai szereplése kedvéért gyakran hanyagolta el egyetemi előadásai pontos megtartását s amidőn a politikai események nagyon lekötötték, szórakozottan prelegált, egyegy nagyobb politikai sikere után azonban tanári előadásai során is rakétaszerűén ragyogtatta fényes tehetségét. Vizsgáztatás alkalmával is szörnyen szeszélyes volt. Jókedvében elevenen, szinte pajzánul vitatkozott a vizsgázó ifjúval, minden epéskedés nélkül forgatta ki azt a kerékvágásból és az osztályozásban is megértő és méltányos volt. Ha azonban borús hangulatban volt, akkor jaj a vizsgázónak. Háttal fordult neki. rá se nézett, mogorván adta fel a kérdéseket, egyetlen hanggal sem reflektált az adott válaszokra és szó nélkül távozott, úgy, hogy a vizsgázó teljesen tájékozatlan volt, minő benyomással voltak feleletei tanárjára és csak az eredmény kihirdetésekor, amely többnyire bukásra szólott, zuhant rá a reményevesztett csalódás. Egyik vizsgáztatása akkoriban közbeszéd tárgya volt. Tisza Kálmán nagyhatalmú miniszterelnök korában is megtartotta ezt a szokását, hogy fiainak minden vizsgáján, mint hallgató jelen volt. A debreceni kollégium falai is gyakran látták őt ezen apai funkciója te jesítése közben. Mint miniszterelnök is jelen volt fiának, Istvánnak, a későbbi miniszterelnöknek és a nemzet vértanujának egyik jogi szigorlatán, amelyen Szilágyi Dezső volt a cenzor. Szilágyi ügyet sem vetve a hallgatóság első padsorában ülő Tisza Kálmánra, kérdezte ki Tisza Istvánt hosszasan, alaposan, vitatkozó módon, olykor szinte faggatólag. Tisza István teljes készültséggel állotta a tüzet és fényesen vizsgázott le. A vizsga végén Szilágyi Dezső odament nagy ellenfeléhez, Tisza Kálmánhoz s azt mondotta neki félig tréfásan: »Gratulálok a fiadhoz, mindent elkövettem, hogy megbuktassam őt. de lehetetlen volt, annyit tud.« Szilágyi a gyakorlati politikai életben a parlamentben élte ki egyéniségét. Amily kitűnő volt a vívósportban, amelyet élte végéig rendületlenül kultivált, éppen olyan fáradhatatlan, elmés, ötletdús, gyilkosan szarkasztikus volt a politikai küzdőtéren, hol különösen Tisza Kálmánt és minisztertársait választotta előszeretettel politikai céllövészete tárgyául. Mint egyetemi hallgató, sokszor megfordultam a Sándor uccai képviselőház karzatán. Ma is élénk emlékezetemben van Szilágyi Dezsőnek egy maróan gúnyos, szatírától fűszeres beszéde, amelyben Tisza Kálmán pongyola stílusát perszifálta és igyekezett nevetségessé tenni. De Tisza Kálmán sem hagyta magát. Tisza sohasem maradt adós támadóinak, visszavágásai rendkívül találóak voltak és mindig úgy intézte, hogy a napi vitában övé legyen az utolsó szó. Nem hagyta, hogy egy napról a másikra szabadon érvényesülhessen egy-egy * Lukács György »Életem és kortársaim* cím alatt december elején megjelent munkájából. erősebb ellenzéki támadás. Ha az érdemleges és részletes választ későbbre hagyta is, azt, ami legmaróbb volt az ellenzéki felszólalásban, feltétlenül még ugyanazon az ülésen legalább is egy-két találó megjegyzéssel élesen lecáfolta, hogy ennek a cáfolatnak hatása alatt oszoljon el a Ház. Szilágyi Dezső imént idézett beszédére is rögtön felállott és körülbelül csak annyit mondott, hogy igaza lehet Szilágyi Dezsőnek abban, hogy vannak a Házban és a kormány padjain is rossz grammatikusok, ez azonban egyáltalában nem jelenti azt, hogy ezek a rossz grammatikusok ne lennének jó politikusok, ő (a miniszterelnök) azonban ismer kitűnő grammatikusokat és szónokokat, akik azonban egyben csapnivalóan rossz politikusok. így évődtek és viaskodtak Tisza Kálmán és Szilágyi Dezső évek során át — gyakran elkeseredetten — egymással, míg végül Tisza Kálmán kormányzásának utolsó előtti évében rekonstruálta kabinetjét és abba bevette Szilágyi Dezsőt is. mint igazságügyminisztert. Nagy kabinetnek hívták a megfejelt koirmányt, ame'ybe Tisza régi miniszterei közé beléptek Wekerle Sándor, gróf Csáky Albin, Baross Gábor és Szilágyi Dezső is, csupa vezéregyéniségek. Szilágyi Dezső hosszú tusakodás után határozta el belépését a Tisza Kálmán kormányába. Nagy parlamenti beszédben fejtette ki az ellenzékből való kilépésnek indokait és miniszteri tárcára vállalkozását. Ragyogó beszédét azzal végezte be, hogy: »Maradok, ami voltam: szabadelvű ellenzéki.« A nagy kabinet nem is maradt sokáig együtt. 1900-ban Tisza Kálmán távozott a miniszterelnöki székből, amelyet egyfolytában páratlanul hosszú ideig, 15 évig tartott elfoglalva és helyét átadta gróf Szapáry Gyulának, akinek kormányába az említett négy nagy politikai egyéniség is átlépett. Szilágyi igazságügyminisztersége nagy eredményekkel lepte meg a világot. Mindenki azt képzelte, hogy Szilágyi a miniszteri székben is csak szónok és parlamenti debatter marad, a valóságban pedig Szilágyi Dezső gyakorlatilag kitűnő miniszternek bizonyult. Minisztersége termékeny volt, értékes és maradandó reformokat alkotott, s ami szinte lehetetlennek látszott Magyarországon, a legmerevebben elzárkózott minden protekció elől és kinevezéseinél kizárólag az egyéni érdemesség és arravalóság szempontjai vezették. Nemcsak szószerint volt igazságügyminiszter, de gyakorlatilag is a legigazságosabbnak bizonyult. ÉVSZÁM NÉLKÜL jelennek meg az utóbbi időben tudományos igényű könyvek. Jórészt érdemes munkákról van szó (más esetben kár volna szót vesztegetni rájuk), amelyeknek epp hitelük kívánja a korjelzést. Tisztán szépirodalmi műveknél e kívánalom fel sem merül. Ám ami nem l'art pour l'art regény vagy hasonló mű, attól megkívánható az év feltüntetése. De kívánják ezt tisztára könyvészeti szempontok is. mert e hiány legtöbbször lehetetlenné teszi a könyvtárakban a művek megfelelő feldolgozását és elhelyezését. 16